Verekedni hívta a zárkatársát, hogy tudja ki a főnök – belehalt a koponyasérüléseibe

Játékból verte agyon.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék halált okozó testi sértés miatt 5 év fiatalkorúak börtönében letöltendő büntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a fiatalt, aki úgy megverte a cellatársát, hogy belehalt a sérüléseibe. A májusi ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és az elhunyt tavaly februárban került egy zárkába. A vádlott az „újonnan bekerülővel” tudatosítani akarta „főnöki pozícióját”, ezért verekedni hívta. Előbb csak imitálták, aztán a vádlott ököllel ténylegesen is ütni kezdte a néhai sértettet, aki többször a földre esett. Az ütések, rúgások között elájult, majd ismét magához tért.

A vádlott mindig pihenőt hagyott neki, de aztán újra folytatni akarta a „játékot”, a sértett pedig már nem mert ellenkezni. A vádlott ügyelt arra, hogy a zárkák biztonsági ellenőrzéseit „kijátssza”, így az őrök nem hallottak zajokat. A néhai sértett a reggeli ébresztésre nem reagált, nem mozdult, rajta sérülés nyomai látszottak. Néhány héttel a kórházba szállítását követően azonban belehalt a súlyos koponyasérüléseibe.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. A fiatal jogerősen is öt év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést kapott.