Különös kegyetlenséggel ölték meg a győri lányt, Esztert

Az áldozatot gyilkosa véletlenül elütötte, majd bepánikolt és egy földútra vitte, ahol megfojtotta. Pedig a lány valójában karcolásokkal megúszta az ütközést. A tettest 14 év után, januárban kapták el.

Egy több mint tizennégy évvel ezelőtti gyilkosság ügyében emelt vádat az ügyészség. Egy férfit állítanak bíróság elé, aki elütött, majd megölt egy fiatal lányt Győrben.

A vád: aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés.

A 2003 szeptemberében mindössze 23 éves támadó – ismerőse autójával lökte fel a nála egy évvel fiatalabb kerékpárost. Eszter elvesztette az eszméletét, gyilkosa pedig halottnak hitte. Testét a csomagtartóba tette, majd elindult, ám néhány perccel később hangokat halott a csomagtartóból. Rájött, hogy a lány él, ezért nem Bőny felé vette az irányt, hanem lehajtott egy földútra. Eldöntötte, megöli a lányt, hogy megússza a felelősségre vonást.

Egy fás-bokros területen megállva kinyitotta a csomagtartót, a kézzel-lábbal védekező lányt onnan kirángatta, több méteren át vonszolta, majd legalább fél órán át ütötte-verte és kézzel fojtogatta. Mivel a védekező lánnyal nem bírt, egy fojtásra alkalmas eszközt keresett. Két bálakötöző zsineget talált is, azokat összekötötte, hurkot készített, a zsineget duplán a sértett nyakára tekerte, majd újabb 10-15 percen keresztül fojtogatta a lányt.

– áll a vádiratban.

Fotó: police.hu

Miután az áldozat meghalt, a helyszínen hagyta a holttestét, majd hazaautózott. Sötétedés után ment vissza érte, és a Mosoni-Duna árterére vitte. A kocsit egy elhagyatott területen hagyta, ismerősének pedig azt hazudta, hogy a járművet ellopták. Emiatt feljelentést is tettek. Másnap a fiú visszament az autóért és ismeretlen helyre vitte.

A vád szerint az áldozat a balesetben csak könnyű sérüléseket szenvedett. Gyilkosa később több súlyos sebet okozott neki, halálát pedig  az „elhúzódó fulladás” okozta.  Ha a férfit bűnösnek találják, életfogytiglant is kaphat. Elfogásáról a rendőrség idén januárban számolt be.  A támadóról korábban fantomkép készült és milliós nyomravezetői díjat is felajánlottak. Sokáig azt hitték, úgynevezett kéjgyilkosság történt.

Tettes és áldozata között tehát nem volt kapcsolat, emiatt is volt nehéz dolguk a nyomozóknak. Az aktát időről időre elővették, így kapták el végül. Hogy milyen úton, nem mondták el, csupán annyit, hogy  a rendőrség látókörébe került a gyanúsított, akinek az eltelt években mindössze egy lopási ügye volt, illetve hogy nem tervezte feladni magát a gyilkosság miatt, viszont miután elkapták, mindent elmondott.

A rendőröket is meglepte, hogy a bűncselekmény hátterében egy baleset áll, mert bár vizsgálták ezt a verziót, de az ismert adatok, tanúvallomások ellentmondtak ennek.

Mint kiderült, akkoriban teherautó-sofőrként dolgozott, aki gázolajlopással tett szert némi pluszpénzre. Zsákmányát az erdőben rejtette el, és amikor tudott, elment érte. Épp oda tartott, amikor figyelmetlen volt és elütötte Esztert.