Az influenza előttünk jár, mindig

A járványok évről évre változnak, mert a vírus különösen ügyes.

Mint korábban írtuk, idén a korábbinál elterjedtebb és „durvább lefolyású” megbetegedésekkel járó influenzajárványra kell számítani. Erre abból lehet következtetni, hogy a déli féltekén, Ausztráliában a korábbiaknál súlyosabb volt a járvány, a vírusok pedig az ottani tél elmúltával megjelennek az északi féltekén jelennek meg.

Már Magyarországon lehet az új, ausztrál influenza
A szezon nálunk decemberben kezdődik, de az „ausztrál influenza” vírusa feltehetően már itt is van.

Most az is kiderült, hogy

az influenza mindig egy lépéssel előttünk jár.

Ezt az InfoRádiónak az Egyesített Szent István és Szent László Kórház főorvosa, Kulcsár Andrea mondta. Szerinte egyre többen mennek orvoshoz orrfolyás, tüsszögés, torokfájás miatt, de ez még nem influenzajárvány, még érdemes a védőoltást kérni a háziorvosoktól.

A főorvos szerint az influenzajárványok évről évre változnak, nem egyformák, mert a vírus különösen ügyes kórokozó, egy lépéssel mindig előttünk jár.  A védőoltás mellett különösen fontos ebben az időszakban a kézmosás, a tömeg elkerülése.

 Ha nagyon sok a megbetegedés, mi is nagyobb eséllyel fogunk megbetegedni. Minden kórcsoportnak megvan a sajátságos rizikója a megfertőződésre

– tette hozzá a szakember, aki szerint az újszülöttek és az idősek hasonlóan veszélyeztetettek a gyenge immunrendszerük miatt. Az egészségügyben dolgozók, a hatvan év felettiek, a krónikus betegségben szenvedők és a pedagógusok is kérhetik a háziorvosuktól az influenza elleni védőoltást.  

Ingyenesen beoltják a pedagógusokat is
1,3 millió adag ingyenes vakcina áll rendelkezésre a kor és foglalkozás szerint megállapított rizikócsoportok számára.

A betegség magas lázzal, rossz közérzettel, ízületi fájdalommal és súlyos szövődményekkel járhat.