Orbán is táncolt rá: Mándoki zenekara annyiért lépett fel, mint David Guetta szokott

A Man Doki Soulmates a Várkert Bazárban zenélt, a koncert ingyenes volt és négy órás, de azt nem lehet tudni, mennyien voltak kíváncsiak rá. Azt viszont igen, mennyibe került.
Kapcsolódó cikkek

Arról, hogy Orbán és felesége mennyire érezték jól magukat a koncerten, írtunk már korábban, de meg is tudjuk mutatni:

A 444 írt a Várkert Bazárnak, hogy ki szervezte és mennyibe került a koncert, ők nem válaszoltak, de a Miniszterelnökség igen:

„a koncertet a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. szervezte. A fellépés összesen nettó 94 (azaz kilencvennégy – a szerk.) millió forintba került.”

A lap szerint ez annyi, mint a világ egyik leghíresebb DJ-jének, David Guettának a fellépési összege, a Punnany Massif pedig akár harmincszor is fellép ennyiből.

Keresték a Hungarofestet, és a Miniszterelnökséget is, hogy pontosan mennyi volt a gázsi és mennyi az egyéb költség, illetve miért pont Mándokira esett a választás. Egyelőre még nem válaszoltak.