Orbán szabályt sértett

Méghozzá nem is egyedül, Semjén Zsolt volt a tettestársa. Ugyanis a politikusoknak nem lett volna szabad megenniük a dohányipari szakszervezetek tüntetésére készült csokoládét az ülésteremben.

Az Origónak jutott az eszébe Orbán Viktor hétfői parlamenti csokievése kapcsán, hogy a képviselők „tilosban jártak”, hiszen Kövér László tavalyi házirend szigorítása óta hogy sem a folyosókon, sem pedig az ülésteremben nem lehet enni, inni és a földre ülni. Ráadásul a miniszterelnök Semjént is belevitte az országgyűlési bűnözésbe, mikor megkínálta az édességgel.

Arról ne is beszéljünk, hogy a képek tanúsága szerint Orbánt nem hatották meg a csomagoláson szereplő családi fényképek, szájjal bontotta fel.

Felmerül az a kérdés is, hogy kerülhetett a miniszterelnök kezébe kóstolás nélkül a csokoládé, hiszen Orbán ételeit a Terrorelhárítási Központ ellenőrzi. Az édességet egyébként Varju László vette át a tüntetőktől és ő is vitte be őket az ülésterembe. A lap kérdésére Demokratikus Koalíció képviselője elmondta, hogy az édességet alapvetően a képviselőknek szánták, de ő odatett egyet Orbán Viktor asztalára is, és mivel a kívülről rátett fényképeket leszámítva rendes, bontatlan csomagolásúak voltak, biztos volt benne, hogy semmi gond nincs velük. Hozzátette, hogy ő maga is evett egyébként az egyik csokiból, a saját tábláját pedig hazavitte, hogy „otthon a karácsonyfa alá tegyem, így emlékezve az ünnepekkor is azokra, akik tüntettek.”