Kövér: még mindig túl sok a gonosszal való cimborálás

Az Országgyűlés elnöke lengyelországi Katynban történt tömeggyilkosság politikai cinizmusáról beszélt a tragédiára emlékező hazai kiállítás megnyitóján.
Kapcsolódó cikkek

A Házelnök ünnepi beszédében kiemelte: a mostani kiállítás is az ezeréves magyar-lengyel sorsközösséget hivatott erősíteni, s egyúttal az európai közös emlékezetet hivatott éltetni, egy olyan korban, “amelyben még mindig túl sok a cinizmus, túl sok a hanyagság, túl sok a gonosszal való cimborálás”.

A nyugat cinizmusa mellett rohanták el Lengyelországot

Kövér László rámutatott: az európai történelemben sokszor fordult elő, hogy két ország közösen leigázott egy harmadik államot, de az példátlan, ahogy a két – látszólag homlokegyenest ellentétes ideológiájú – totalitárius diktatúra, a nácizmus és a kommunizmus 1939-ben közösen lerohanta Lengyelországot. Tette mindezt “a Nyugatnak nevezett világ” reálpolitikának álcázott cinizmusától és tétlenségétől kísérve – fejtette ki. Hozzátette: Európában és a nagyvilágban sokszor előfordultak tudatos és szervezett népirtások, de a tények és az igazság feltárásának megakadályozása érdekében egyetlen népirtást követően sem segédkezett az elkövetőknek “a Nyugatnak nevezett világ” reálpolitikának nevezett politikai cinkossággal.

Kövér László azt mondta, hogy a rossz megcselekvésének és elfogadásának egyik tragikus európai fordulópontja egy szóban így foglalható össze: Katyn.

Magyarországhoz köthető áldozatok is voltak 

A lengyel katonai és értelmiségi elit ellen elkövetett tömeggyilkosság ténye, annak példátlan előzményei és szintén példátlan évtizedes utóélete Katynt különösen megrendítő jelképpé teszik – fűzte hozzá, felidézve, hogy 1940-ben a Szmolenszkhez közeli Katynban és más helyszíneken a szovjet NKVD osztagai csaknem 22 ezer lengyel tisztet, tartalékos tisztet, földbirtokost és tisztviselőt öltek meg. Sztálin parancsára tudatosan, előre kitervelten tették mindezt, azzal a szándékkal, hogy lefejezzék a lengyel katonai és polgári elitet, és megtörjék a lengyel értelmiség gerincét.

 
Katyn-emlékmű Óbudán (MTI Fotó: Soós Lajos) 

Kövér László szólt arról is, hogy a mai ismeretek szerint a tömegsírokba temetett áldozatok közt legalább két magyarországi is volt: Kuehnel Oszkár Rudolf, aki 1897-ben, Brezánban látta meg a napvilágot, Magyarországról Lengyelországba kivándorolt német szülők gyermekeként lett jó lengyel hazafi. A másik, a budapesti születésű, filozófiai végzettségű Korompay Emánuel, a Varsói Egyetem első magyar nyelvi lektora, a magyar tanszék megalapítója, akinek a nevéhez az első lengyel-magyar szótár elkészítése is fűződik.

Az Országgyűlés elnöke utalt arra is, hogy szerdán a magyar és a lengyel parlament határozatot fogad el a lengyel menekültek befogadásában, a Magyarországon menedéket talált lengyelek segítésében kulcsszerepet játszó idősebb Antall József halálának 40., valamint Henryk Sławik mártírhalálának 70. évfordulója emlékére.

Maria Panczyk-Pozdziej, a lengyel szenátus alelnöke úgy fogalmazott: a kiállítás azt üzeni a világnak, “soha többet nem akarnak ilyen háborút, ilyen rosszat átélni, megélni, túlélni.”