Kilencezer tonna arany rejtőzhet a Börzsöny alatt

Egy magyar vállalkozó a következő években el is kezdené a kitermelését.

Több évtized után újra megnyitná a börzsönyi aranybányát egy magyar vállalkozó. A lelőhelyen a NASA előzetes Georadar és Geoszkenner becslése alapján 2100 méter mélységig összesen 9000 tonna arany és 9000 tonna ezüst lehet, ezek értéke 720 milliárd euró körül mozoghat.

Varga István a Hello Vidéknek elárulta, hogy már egy lépéssel közelebb is került tervének megvalósításához, ugyanis bejegyeztette a Cégbíróságon a Börzsöny Aranybánya Koncessziós Bányatársaság Zrt.-ét, 20 ezer euró (körülbelül 75 millió forint) törzstőkével. A vállalkozó elmondása szerint a hitelesített mélyfúrások, készletszámítások azt mutatják, hogy 12 négyzetkilométernyi területen, 100 méteres mélységben mintegy 1000 tonna arany és 1000 tonna ezüst kibányászása valósítható meg 12 év alatt.

A bánya megnyitására azonban még sokat kell várni, a cégnek ugyanis először még engedélyt kell szereznie a kitermeléshez, ezután pedig körülbelül 4 évig tarthat a tervezés és kivitelezés. Varga István szerint ha minden jól megy, az első arany- és ezüstrúd 6–7 év múlva hagyhatja el a finomöntödét.

Kapcsolódó
Visszavásárolná Kárpátalját Ukrajnától egy magyar vállalkozó, mégpedig a börzsönyi aranybánya terméséből
Varga István amondó, 500 millió euró értékű nemesfém lapul a mélyben a Börzsönyben.