Megtalálhatták a viking települést, amelyet már a nácik is kerestek

A régészek régóta keresik Jomsborg legendás erődjét.

Dr. Wojciech Filipowiak lengyel részég úgy gondolja, sikerült beazonosítania Jomsborg lelőhelyét – írja a Heritage Daily. A kutatók régóta vitatkoznak azon, hogy pontosan hol feküdhetett a legendás, megerősített viking település, már ha létezett egyáltalán.

A hagyomány úgy tartja, hogy Jomsborgot a híres Kékfogú Harald alapította a 960-as években, és itt is halt meg. A települést a 11. század közepén rombolhatták le.

Filipowiak szerint a település maradványai Lengyelországban, a Balti-tengeren fekvő Wolin szigetén, az azonos nevű város közelében lehetnek.

Nem ez az első alkalom, amikor felmerül, hogy Jomsborg a közelben található. A legelfogadottabb elmélet alapján a lelőhely Odera torkolatának környékén állhatott, ebben a térségben van Wolin is.

Lorado / Getty Images

Jomsborgot már a német régészek is nagy erővel keresték a második világháborút megelőzően a náci ideológia érdekében. A feltárással a cél az volt, hogy bizonyítsák: a germánok felsőbbrendűek a szlávoknál. A kutatók a közelmúltban Wolin közelében nyughelyekre és elszenesedett fastruktúrákra, valamint egy 10. századi bástya megégett maradványaira bukkantak.

Filipowiak szerint a helyszínen egy erődítmény feküdhetett, amely talán éppen Jomsborg volt, igaz, ezt egyelőre nem sikerült egyértelműen bebizonyítani. Jomsborg amellett, hogy egy megerősített település volt, kereskedelmileg is kiemelt jelentőséggel bírt.