Mióta angolok az angolok?

Már jóval azelőtt voltak emberek, akik magukat „angolnak” tekintették, mint hogy létezett volna bármilyen, Angliának nevezett állam. A VIII. században, amikor az angolszászok még több különálló királyságban éltek a Brit-szigeteken, már volt egyfajta kialakulófélben lévő érzésük arra vonatkozóan, hogy ők mind a gens Anglorum, azaz „az angol népének” tagjai, még akkor is, ha eredetileg szász vagy jüt származásúak voltak. Beda Venerabilis, a 735-ben meghalt szerzetes-történetíró művein keresztül hatékonyan hintette el ennek az elképzelésnek a magvait.

A IX. század végén, miután a vikingek a legtöbb angolszász királyságot meghódították, az angolság kérdése fontos politikai jelentőségre tett szert. A nyugati angolszászok királyai – Nagy Alfréd és leszármazottai – elkezdték magukat úgy beállítani, hogy királyságuk „az angolok királysága”, és azért harcoltak, hogy ennek fennhatósága alá vonják a vikingek uralta területeket is. Végül sikerrel jártak e törekvésükben, ám az azért eltartott egy ideig, amíg az északi területeken élő skandinávok is elkezdtek magukra angolokként gondolni.

A XI. századra az Englisc már a bevett megnevezése volt az Anglia területén élőknek. A normann hódítás után pedig az Angliában letelepedett normannok közül sokakban nagyon hamar kialakult az „angol” identitás. Bár normandul, illetve franciául beszéltek, és szoros kapcsolatokat ápoltak Normandiával, a XII. századra már les Engleis-ként, azaz „az angolokként” hivatkoztak magukra. Minden bizonnyal úgy tekintettek az angol identitásra, mint amit bárki felvehet, aki Angliában él, etnikai hovatartozásától függetlenül.

Az angolság definíciója tehát képes volt a változásra és arra, hogy magába foglalja akár az újonnan érkezetteket is, és pont ez segítette hozzá ahhoz, hogy megmaradjon politikai identitástudatként azután is, hogy az „eredeti” angolokat meghódították.

A cikk szerzője Eleanor Parker, az Oxfordi Egyetem tanára