Egy lábsérülés miatt vált földönfutóvá

Lellisi Szent Kamillt makacs lábsebe vezette új utakra, katonából lett betegápoló, ma az ápolók védőszentje.
Kapcsolódó cikkek

Világszerte emberek milliói köszönik meg naponta az egészségügyi dolgozók – az orvosok mellett elsősorban az ápolók – heroikus munkáját a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. Szomorú aktualitást ad mindez Szent Kamill történetének felidézéséhez, aki az elsők között ismerte fel, milyen sokat jelenthet a betegeknek, ha az orvosi ellátás mellett együttérző és jól képzett ápolók látják el őket.

Erőszakosan bántak a betegekkel

Camillus de Lellis 470 éve, 1550. május 25-én született a Nápolyi Királyság területén. Apja katonaként élte életét, alig látogatott haza, anyja pedig még jóval azelőtt meghalt, hogy fia felnőtté cseperedett volna. Szokatlanul magas termete révén már 16 évesen engedték beállni a velencei zsoldosok közé, több háborúban is harcolt, elsősorban az oszmánok ellen. Ekkoriban történt, hogy valahogy összeszedett egy ártalmatlannak tűnő sebet a bokájára, amely azonban hetek alatt sem akart begyógyulni, hanem begyulladt és gennyesedni kezdett.

Camillus a római Szent Jakab ispotályban próbálta kezeltetni magát. Ebben az időben a kórházakban dolgozó ápolók igencsak szedett-vedettek voltak, legtöbben a jobb állapotú betegek közül kerültek ki, de nem ritkán bűnözők voltak, akik ily módon igyekeztek eltűnni a törvény elől. A betegekkel mindenesetre általában erőszakosan, lekezelőn bántak, miközben szakmailag is teljesen képzetlenek voltak.

Lellisi Szent Kamill. Forrás: Wikipedia

A betegápolásnak áldozta az életét

Camillus sebe ettől függetlenül javulni kezdett, így visszatért a katonáskodáshoz és a szerencsejátékhoz, de miután mindenét eljátszotta, és lába is újra kínozni kezdte, földönfutóként kellett beállnia egy kapucinus kolostor építésén dolgozók közé. Ekkor tért meg, a rendbe is megpróbálta magát felvetetni, de állandóan kiújuló sebe miatt erre nem kerülhetett sor. Végül visszatért a Szent Jakab kórházba, és miközben szigorú szerzetesi életet élt, odaadóan ápolta a többi beteget. Elkezdte hirdetni, hogy elesett embertársainkban Krisztust kell meglátni, szolgálatukkal pedig őt szolgálni, és hamarosan néhány követője is akadt, akik mellé szegődve áldozták életüket a betegek ápolásának.

Az egyház azonban sokáig nem nézte jó szemmel Camillus tevékenységét, a kórházat is el kellett hagyniuk. Az ágostonos szerzetesrendi szabályzatot követő társaság végül 1586-ban kapott pápai elismerést, majd 1591-ben szerzetesrenddé is alakult Ordo Clericorum Regularium Ministrantium Infirmis, azaz hivatalosan „A betegeket szolgáló szabályozott papok rendje” néven, és gyorsan megjelent Európa számos országában. Camillus ugyan 1607-ben lemondott a csak kamilliánusok néven emlegetett rend vezetéséről, de 1614-es haláláig ápolta a betegeket, számos csodás gyógyulást kötöttek a nevéhez. 1746-ban avatták szentté, 1929-ben pedig XI. Piusz pápa a betegápolók védőszentjévé tette meg.