Egy lábsérülés miatt vált földönfutóvá

Világszerte emberek milliói köszönik meg naponta az egészségügyi dolgozók – az orvosok mellett elsősorban az ápolók – heroikus munkáját a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. Szomorú aktualitást ad mindez Szent Kamill történetének felidézéséhez, aki az elsők között ismerte fel, milyen sokat jelenthet a betegeknek, ha az orvosi ellátás mellett együttérző és jól képzett ápolók látják el őket.

Erőszakosan bántak a betegekkel

Camillus de Lellis 470 éve, 1550. május 25-én született a Nápolyi Királyság területén. Apja katonaként élte életét, alig látogatott haza, anyja pedig még jóval azelőtt meghalt, hogy fia felnőtté cseperedett volna. Szokatlanul magas termete révén már 16 évesen engedték beállni a velencei zsoldosok közé, több háborúban is harcolt, elsősorban az oszmánok ellen. Ekkoriban történt, hogy valahogy összeszedett egy ártalmatlannak tűnő sebet a bokájára, amely azonban hetek alatt sem akart begyógyulni, hanem begyulladt és gennyesedni kezdett.

Camillus a római Szent Jakab ispotályban próbálta kezeltetni magát. Ebben az időben a kórházakban dolgozó ápolók igencsak szedett-vedettek voltak, legtöbben a jobb állapotú betegek közül kerültek ki, de nem ritkán bűnözők voltak, akik ily módon igyekeztek eltűnni a törvény elől. A betegekkel mindenesetre általában erőszakosan, lekezelőn bántak, miközben szakmailag is teljesen képzetlenek voltak.

A betegápolásnak áldozta az életét

Camillus sebe ettől függetlenül javulni kezdett, így visszatért a katonáskodáshoz és a szerencsejátékhoz, de miután mindenét eljátszotta, és lába is újra kínozni kezdte, földönfutóként kellett beállnia egy kapucinus kolostor építésén dolgozók közé. Ekkor tért meg, a rendbe is megpróbálta magát felvetetni, de állandóan kiújuló sebe miatt erre nem kerülhetett sor. Végül visszatért a Szent Jakab kórházba, és miközben szigorú szerzetesi életet élt, odaadóan ápolta a többi beteget. Elkezdte hirdetni, hogy elesett embertársainkban Krisztust kell meglátni, szolgálatukkal pedig őt szolgálni, és hamarosan néhány követője is akadt, akik mellé szegődve áldozták életüket a betegek ápolásának.

Az egyház azonban sokáig nem nézte jó szemmel Camillus tevékenységét, a kórházat is el kellett hagyniuk. Az ágostonos szerzetesrendi szabályzatot követő társaság végül 1586-ban kapott pápai elismerést, majd 1591-ben szerzetesrenddé is alakult Ordo Clericorum Regularium Ministrantium Infirmis, azaz hivatalosan „A betegeket szolgáló szabályozott papok rendje” néven, és gyorsan megjelent Európa számos országában. Camillus ugyan 1607-ben lemondott a csak kamilliánusok néven emlegetett rend vezetéséről, de 1614-es haláláig ápolta a betegeket, számos csodás gyógyulást kötöttek a nevéhez. 1746-ban avatták szentté, 1929-ben pedig XI. Piusz pápa a betegápolók védőszentjévé tette meg.