Más koponyáját temették Haydn mellé

A XIX. században nagy népszerűségnek örvendett a ma már áltudománynak minősített, az emberi személyiségjegyeket a koponya formájára, pontosabban az egyes agyterületek fejlettségét jelző „agyi dudorokra” visszavezető elmélet, a frenológia. Az elmélet alapvetéseit Franz Joseph Gall német orvos fektette le, aki tanulmányait Bécsben végezte, és az osztrák fővárosban is praktizált, nem véletlen tehát, hogy a frenológia is itt szerezte első elkötelezett híveit.

Közéjük tartozott Joseph Carl Rosenbaum, Esterházy Miklós herceg korábbi titkára, illetve Johann Nepomuk Peter, a bécsi börtönök főintendánsa is, aki a bűnözői hajlamok jobb megértése érdekében kezdett a frenológiával foglalkozni. Peter számos feljegyzést készített a rabok koponyáiról, ám összehasonlítási alapnak nagy szüksége lett volna egy kiemelkedően tehetséges ember koponyájának megvizsgálására is.

Zenei dudort kerestek a koponyán

Amikor 1809. május 31-én az Európa-szerte nagy hírnévnek örvendő komponista, Joseph Haydn 77 évesen meghalt, Napóleon csapatai éppen Bécs körül táboroztak, ezért Esterházy úgy döntött, karnagyát ideiglenesen egy bécsi temetőben, szerény külsőségek közepette földelteti el, hogy majd később méltó módon gondoskodjon örök nyugalmáról a kismartoni birtokon. A történtekről értesülve Rosenbaum és Peter úgy döntöttek, a tudomány magasztos céljai szentesítik az eszközt, és egy sírásót lefizetve néhány nappal a temetés után felnyitották Haydn sírját, és a fejet elválasztották a testtől. Ez pontosan olyan rémes munka volt, mint amilyennek hangzik,

Rosenbaum öklendezett a már oszlásnak indult test szagától, és ahogy naplójában megvallotta, elborzasztotta „a már elég zöldes, de még teljesen felismerhető” fej látványa.

Ezután gyorsan „kikészítették” a koponyát, majd azt megvizsgálva – minő meglepetés – megtalálták rajta a Gall professzor által előre jelzett helyen a „teljesen kifejlett zenei dudort”. A koponya ezután Peter magángyűjteményének nagy becsben tartott darabja lett, külön díszes tárolót is készített számára. Nem tudjuk, mi lett volna az ereklye további sorsa, ha Esterházy Miklósnak eszébe nem jut, hogy elfelejtette újratemettetni Haydnt. Amikor a komponista maradványait elő akarták készíteni a szállításra, természetesen feltűnt a hiány, Esterházy éktelen haragra gerjedt, a hatóságok pedig nyomozni kezdtek.

Zenebarátok kapták

Mivel a két jómadár sokaknak elbüszkélkedett a kinccsel, a sírásó pedig gyorsan megtört, a nyomok hamar Peterhez vezettek, aki bűntársának adta a koponyát, majd Rosenbaumra vallott. Az egykori titkár felesége matraca alatt rejtette el a koponyát, az asszony pedig azt hazudta a házkutatóknak, hogy menstruál, így meg sem merték közelíteni az ágyát. Rosenbaum ezután mégis bevallotta, hogy nála van a fej, de az eredeti helyett egy másik koponyát adott át Esterházynak. Második próbálkozásra (elsőre egy Haydnnál évtizedekkel fiatalabb férfiét próbálta meg visszaszolgáltatni) el is hitték neki, hogy a megfelelő fejet adta át, amelyet aztán el is temettek Kismartonban.

Rosenbaum a halálakor Peterre bízta az igazi koponyát azzal, hogy juttassa el azt a Bécsi Zenebarátok Egyletének. Mégsem ide, hanem a Bécsi Egyetemre került az 1830-as években, majd a század végén a Zenebarátok Egylete beperelte az egyetemet, hogy az teljesítse az eredeti fejtolvajok végakaratát. Az Esterházy-család ekkor értesült arról, kijátszották őket, de a bíróság végül 1895-ben a zenebarátoknak ítélte a koponyát, amely évtizedekig állt kiállítva az egylet székházában.

Amikor Esterházy Pál Haydn születésének 200. évfordulójára új mauzóleumot épített a komponistának Kismartonban 1932-ben, megpróbálta megvásárolni a koponyát, de a gazdasági válság idején nem tudta kifizetni a kért összeget. A háború után viszont az egylet vezetői jobb belátásra tértek, és az Esterházyaknak adták a koponyát, amely végül 1954-ben, ünnepélyes keretek között kerülhetett új koporsóba a többi maradvánnyal – köztük a hamis koponyával – együtt a kismartoni nyugvóhelyre.