Leszavazták a magyarországi gigatávcső megvalósítását

Ha az MTA-n múlik, akkor nem Magyarországon fog megépülni az Einstein teleszkóp.

Tavaly novemberben elsöprő, több mint 80 százalékos többséggel szavazták le az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Fizikai Tudományok Osztályának kutatói az Einstein teleszkóp létrehozását – írja a Quibit. Korábban a szakértők is támogatták a Mátrába, a gyöngyösoroszi ércbányába tervezett távcső megépítését, amely az olaszországi VIRGO után Európa második gravitációshullám-detektora lehetett volna, és jóval precízebben érzékelhette volna a gravitációs hullámok jeleit.

Nagyon különös jelek érkeztek az űrből
Több érdekes jelet is rögzítettek a gravitációs hullámdetektorok, a tudósok jelenleg is dolgoznak a megfejtésükön.

A Qubit értesülései szerint Lovász László, az MTA elnökének kérésére tartottak bizottsági ülést az Einstein teleszkóp ügyében, miután a Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM) vezető Palkovics László felkérte, hogy foglaljon állást a közel tíz éve tervezgetett projektről.

Az Einstein teleszkóp Magyarország történetének egyik legnagyobb tudományos vállalkozása lehetett volna, mellyel hazánk komoly szerepet vállalhatott volna a fizika fejlődésében.

Lévai Péter, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontjának főigazgatója a Qubitnek azt mondta, a távcső ellen szavazó kutatók attól tartottak, hogy Magyarországon nem áll rendelkezésre a megvalósításhoz szükséges szellemi és anyagi háttér. Úgy tűnik, hogy a döntésben az ITM és az MTA közti finanszírozási vita nagy szerepet játszott, az építkezés ugyanis újabb ürügy lehetett volna a forráselvonásra.

Az Einstein teleszkóp vázlata – Kép: ET project website / EGO / Michele Punturo

A kockázat ellenére egyes szakértők továbbra is támogatták a nagyjából 1 milliárd eurós projektet, többek közt azért, mert a beruházás nemcsak a hazai fizikai közösség, hanem az ipar, a turisztika és a pénzügyi szolgáltatások számára is kedvező lehetett volna.

Megegyezett egymással a kormány és az MTA
A Palkovics László miniszter vezette tárgyalódelegáció lényegében mindent az Akadémiára kényszerített.

Lévai szerint az Einstein teleszkóp mindenképp meg fog épülni, a kérdés csak az, hogy Magyarországon vagy egy másik európai országban. Bár az MTA döntött a kérdésben, a kormány egyelőre nem foglalt állást.

A gravitációs hullámok kutatása napjainkban a fizika egyik legsikeresebb területe. Az első hullámokat 2015-ben érzékelték, az áttörést elérő projekt vezetői a felfedezésért 2017-ben fizikai Nobel-díjat kaptak.

Kiemelt fotó: iStock