Az 1914-ben vízre bocsátott Szent István csatahajó a magyar gazdaság, mérnöki és szakmai tudás, haditechnika csúcsát jelképezte. Építését lépésről-lépésre élénk közfigyelem kísérte, ahogy elvesztését is egy nemzet gyászolta. Méltatlan véget ért: élete első bevetésén két olasz katonai motorcsónak süllyesztette el anélkül, hogy a hajó életében egyetlen értékelhető lövést leadott volna. A tragédia ma száz éve, 1918. június 10-én történt.
Az évfordulón Dr. Kovács Vilmos ezredest, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokát kérdeztük a történtekről.
Romboló erőt képviselt
A Monarchia haditengerészetében négy hajó képviselte a legnagyobb, Tegethoffnak nevezett hajóosztályt: az SMS Prinz Eugene, az SMS Tegethoff, az SMS Viribus Unitis és mind közül a legújabb az SMS Szent István. Hossza 152, legnagyobb szélessége 28, teljes merülése 8,5 méter volt, maximális vízkiszorítása 22 ezer tonna. De nem csak emiatt voltkiemelkedő:
Az első hajóosztály volt, amelyre 30,5 centiméter átmérőjű ágyúkat szereltek, a négy lövegtoronyba egyenként hármat. Őrült tűzerőt képviselt, európai szinten is komoly csapásmérő erőnek számított
– mondja a 24.hu-nak Kovács Vilmos.
Önmagában jelképezte a magyar gazdaság erejét, a gyorsan fejlődő ipart és jelentős szaktudást: hazai gyárakban magyar mérnöki és kézi munkával készült, teljesen érthető volt a lelkesedés, ma is komoly elismerést érdemel. Még akkor is, ha ágyúi a pilseni Skoda Művekben készültek. A „nagymedvék”, azaz a 12 darab 305 mm-es ágyú mellett helyet kapott rajta tucatnyi 15 és 18 darab 70 mm-es ágyú, valamint négy torpedóvető.
Nem szerelték viszont fel úgynevezett torpedóvédő hálóval, ami utólag nézve hibás döntés volt. Ez szó szerint a hajó köré leeresztett hálót jelent: úgy védte a hajótestet a víz alatti lövedékektől, mint az iskolai tornatermek ablakit az elé akasztott háló a labdáktól. Ha a torpedó a hálóba vágódva pár méterrel a páncélzat mellett robban, már nem tud olyan komoly kárt okozni. Testvérhajóin volt, a Szent Istvánon nem.
Nem tudjuk, miért nem gondoskodtak róla. talán azért, mert a csatahajók soha nem futhattak jelentős kíséret nélkül, az úgynevezett torpedórombolóknak épp az lett volna a feladata, hogy ellenséges jármű vetési távolságra meg se közelíthesse a Szent Istvánt
– fogalmaz az ezredes.
Az első küldetés
Két évig épült, 1914-ben bocsátották vízre Fiumében (a horvátországi város neve ma Rijeka) kikötőjében, de csak a következő évben állt szolgálatba, miután Polában (ma Pula) felszerelték a teljes fegyverzetet és befejeződött a legénység kiképzése: a teljes létszám 1087 fő volt. Ezután a végzetes küldetés kezdetéig.
Egyszerűen nem volt olyan méretű ütközet a térségben ahol szükség lett volna az erejére, kisebb összecsapásokban pedig nem akarták kockáztatni a rendkívül értékes hajót. Aztán befutott Horthy Miklós ellentengernagy parancsa: át kell törni az antant Adriai-tengert lezáró blokádját az Otrantói-szorosnál.
A Szent István egyik testvérhajója, a Tegethoff valamint számos torpedóromboló kíséretében 1918. június 9-én éjjel indult első és egyben utolsó bevetésére. Másnap hajnalban a Premuda-szigettől délkeletre jártak, amikor két olasz katonai motorcsónak kiszúrta a őket.
Észrevétlenül sikerült megközelíteniük a köteléket, és körülbelül 500 méterről kilőtték torpedóikat a Szent Istvánra, majd elmenekültek. A hajót legalább kettő, de a roncsok vizsgálata alapján lehetséges, hogy három vagy négy úszó lövedék találta el. A roncson ugyanis négy találatnak tűnő lyuk tátong.
Három órán át haldoklott
A Szent István a betörő víztől jobbra kezdett dőlni, ekkor a roppant ágyúcsöveket ellensúlyként mind balra fordították, sikerült is javítani a helyzeten, a Tegethoff vontatókötélre vette és a sziget felé kezdte húzni. De a kötél elszakadt, az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb és legmodernebb csatahajója három órányi haldoklás után orra bukott és elsüllyedt. Orral az aljzatba fúródva eltört, és jelenleg is így fekszik 60-70 méteres mélységben.
Hogyan történhetett? Hiszen tényleg két ellenséges motorcsónakról van szó. A torpedórombolók legénységét nem menti fel, de mindenképp magyarázza a helyzetet, hogy reggeli szürkület volt, ráadásul sűrű köd borította a víz felszínét. Emellett a matrózok hosszú kikötői veszteglés során fásulttá válhattak, figyelmük lankadt, ráadásul ilyen közel a magyar partokhoz egyáltalán nem is számítottak ellenség felbukkanására.
- Kovács Vilmos szerint a Szent István vesztét szerencsétlen véletlenek összjátéka okozta:
- Az olaszok őrjáratuk végén jártak, épp fordultak volna haza, amikor észre vették a köteléket.
- A légköri és fényviszonyok, illetve a matrózok épp lankadt figyelme.
- Az egyik torpedó a lehető legrosszabb helyen, a kazánháznál találta el a hajót, a másik a fegyverraktárnál.
- Elszakadt a vontatókötél.
Nagy magyar emberáldozat
Jelen ismeretink szerint összesen 89 tengerész vesztette életét, közülük 41 magyar nemzetiségű és nem azért, mert arányaiban több magyar szolgált volna a Szent Istvánon.
Egy közel 30 fős, zömében magyarokból álló különítmény menekülés helyett a sérült kazánházba ment menteni a menthetőt. Megakarták előzni a további vízbetörést és szivattyúztak: ha a tengervíz elönti a tűzforró kazánokat, hatalmas robbanás veti szét a hajótestet. Úgy tudjuk, önként vállalták az öngyilkos küldetést a Szent István és közel ezer bajtársuk megmentéséért
– emeli ki az ezredes.
Az utolsó pillanatig kitartottak, amikor a hajó megbillent, az ő sorsuk is megpecsételődött. A másik ok, hogy a hajótüzérek zöme magyar volt, az egyik torpedó miként említettük is az egyik 15 cm-es űrméretű löveg lőszerkamráját találta telibe.
Az I. világháborúban egyébként a császári és királyi haditengerészet emberveszteségének egyharmada volt magyar illetőségű, ehhez képest ez a 46 százalék kiugróan magas arány.
„A kötelesség az életnél is előbbre való.”
A magyar honvédelmi miniszter, a vezérkari főnök, a honvédség, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum vezetői 2008-ban egy horvát hadihajó fedélzetéről búvárokkal küldött emléktáblát az SMS Szent István roncsaihoz. A fekete gránit tömb felirata a flotta jelmondata:
A kötelesség az életnél is előbbre való.
Ami az egyiknek vereség és tragédia, az a másiknak győzelem és ünnep – a háború sajnos ilyen. A hatalmas fegyvertényre való tekintettel június 10. az olasz haditengerészet napja.
Szomorú, dicstelen sors jutott a testvérhajóknak is. A Viribus Unitisre Olaszország tartott igényt, de végül a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság tulajdonába került, ahol a flotta zászlóshajójának szánták. Csakhogy az olaszok nem tudták „megemészteni” a döntést, és egy búvárkommandó két tapadóaknával elsüllyesztette.
A Prinz Eugene-t Franciaország kapta: fegyvereit leszerelték, és úgynevezett célhajónak használták, vagyis célpontnak hadgyakorlatokon. Rövidesen elsüllyedt. A Monarchia széthullását egyedül a Tegetthoff „élte túl”, Olaszország bevonta a flottájába és hadrendbe állította.
(Kiemelt kép: Wikipedia)