Így avatták fel vérrel a budai Vérmezőt

A magyar jakobinus mozgalom ezer szállal kötődik egyetlen személyhez, Martinovics Ignáchoz. Még 18. születésnapja előtt, 1773-ban belépett a ferences rendbe, hat évvel később pedig bölcseletet és mennyiségtant tanított a vízivárosi kolostorban. Ezután volt tanító Bukovinában, beutazta a kontinenst, működött magántanárként, és tanított a lembergi egyetemen is.

Pályázott pesti egyetemi állásra is, de sikertelenül. Feltehetően oktatói munkája, pozíciója erősítése érdekében kezdett jelenteni 1771-től az osztrák titkosrendőrségnek olyan titkos társaságokról, mint az illuminátusok, a szabadkőművesek vagy a feloszlatott jezsuiták.

Hiába volt besúgó, mégis jó kapcsolatot ápolt Gyurkovics Ferenccel, a hazai szabadkőművesek vezetőjével, és már ekkor jelentetett meg bíráló cikkeket a bécsi politikáról és a birodalmi cenzúráról.

A királyság eltörlése

II. Lipót király halálával elvesztette állását, és udvarbeli ellenségei jóvoltából elvesztette az uralkodótól kapott évjáradékát is. Korábbi írásainak köszönhetően keresték meg őt a magyar jakobinusok, és Martinovics 1794-ben megkezdte a magyarországi mozgalom szervezését.

Két csoport munkáját vezette. Az egyik a Sigray Jakab igazgatása alatt működő, mérsékeltnek nevezhető Reformátorok Társasága volt. Nemesi köztársaság kikiáltását tervezték, jogegyenlőséget biztosítottak volna a jobbágyok számára, de például tulajdonjogot más nem. A Hajnóczy József, Szentmarjay Ferenc és Laczkovics János által igazgatott Szabadság és Egyenlőség Társasága már jóval messzebb ment, a francia forradalom mintájára egy diktatórikus rendszert akart kialakítani.

Martinovics Az ember és a polgár kátéja című munkájában azt írta, hogy a főhatalom a népet illeti, és nemcsak joga, hanem kötelessége is eltörölni a királyság intézményét.

Veszélyes tanok voltak ezek, de a mozgalom alig tudott 100 tagot összetoborozni. Ők is leginkább nemesi származású értelmiségiek voltak, tevékenységük pedig kimerült a káték megírásában, a tennivalók megfogalmazásában.

Martinovics mindenkit elárult

Az összeesküvést három hónap után besúgták Bécsben, de mielőtt az udvar lépett volna, Martinovics is megneszelte, hogy lebuktak.

Azonnal a császárvárosba sietett, és mindkét társaságát feladta, megnevezte a tagokat, beszámolt tevékenységükről – gyakorlatilag elárulta mind a mozgalmat, mind annak tagjait. Ha arra számított, hogy ezzel megúszhatja, nagyot tévedett.

1794 nyarán elfogták a vezetőket, decemberben pedig megkezdődött az öt hónapig tartó per. “Példa kellett, hogy rettegjen az ország” – írta később Kazinczy Ferenc, aki maga is részt vett az összeesküvésben, és hét év börtönre ítélték.

A döntés 1795. április 20-án született meg. Martinovicsot, mint főigazgatót és a két társaság négy igazgatóját fő- és jószágvesztésre ítélték, további 42 vádlott közül pedig még 13 kapott halálbüntetést – közülük viszont csak Őz Pált és Szolártsik Sándort végezték ki Martinovicsék után. Martinovics Ignác ítéletét azzal súlyosbították, hogy végig kellett néznie társai halálát.

Nem bírta a látványt

Május 20-án, egy szerdai napon reggel fél hétkor már több száz ember gyűlt össze a Budai Vártól északnyugatra fekvő Generális-kaszálón. Katonák sorfala között öt, négylovas szekéren érkeztek a jakobinus vezetők papjaik kíséretében. A vesztőhelyre érve a szekereket úgy állították le, hogy a halálra ítéltek ne lássák társaik kivégzését – kivéve Martinovicsot.

Gróf Sigray Jakab volt az első, a hóhér csak a harmadik csapással tudta fejét elválasztani a törzsétől. Aztán Szentmarjai, Lazkovics és Hajnóczy következett, mindannyian bátran várták a halált. Martinovicsot megtörte a látvány.

Sigray haláltusáját látva elájult, és a későbbiekben alig-alig tért magához – a hóhérlegények vonszolták a vérpadhoz.

A “látványosság” negyed nyolcra véget is ért. Őz Pált és Szolártsik Sándort ugyanott, de később, június 3-án végezték ki.

Testüket titokban temették el, sírjukat csak 1914-ben találták meg, a Kerepesi temető díszsírhelyeibe pedig 1960-ban szállították maradványaikat. Martinovics ellentmondásos személyiségéből az 1848-as nemzedék csinált szeplőtlen hőst. A Generális-kaszáló pedig a magyar jakobinusok kivégzése okán kapta a Vérmező nevet.