Álcáznia kellett magát Felix Baumgartnernek

Gyermekkorában sem volt egy földhözragadt fickó a világ leghíresebb bázisugrója. Felix Baumgartnert ma már csak az idegesíti, ha anyja azt kéri tőle, hogy vigyázzon magára.

Felix Baumgatner vasárnap csaknem 39 km-es magasságból kiugorva az első emberként szabadeséssel túllépte a hangsebességet. Megdöntötte továbbá a szabadesés magassági és időhosszúsági világcsúcsát, valamint az ember által végrehajtott legnagyobb magasságú hőlégballonos repülési rekordot is.

“Nehéz leírni”, hogy milyen a hangsebességnél gyorsabban zuhanni, “mert nem lehet érezni”. Nincs viszonyítási pont, ezért “nem tudod, milyen gyorsan zuhansz” – mondta, miután földet ért az amerikai Új-Mexikó állambeli Roswellben.

Decens foglalkozás helyett bázisugrás

Már gyerekkorában látszott, hogy nem földhöz ragadt fickó. „Mindenre föl akartam mászni, fákra, házak tetejére. Szerettem föntről szemlélni a világot” – emlékezik a 43 éves extrém sportoló. Azóta 2600 ugrással bizonyította, hogy ez a szenvedély nem múlandó.

Pedig családjában nem voltak példaképei ezen a téren. Apja asztalos, anyja farmer volt az ausztriai Salzburgban. Egyikük sem sportolt, még síelni sem jártak. Mikor közölte, hogy bázisugró akar lenni, azt tanácsolták neki, hogy inkább válasszon valami decens foglalkozást.

A közelben azonban volt egy ejtőernyős klub, ahová 17 éves korában beiratkozott, és ezzel megkezdődött fényes karrierje. Öt évet töltött az osztrák hadseregben ejtőernyősként és helikopterpilótaként, nagy gyakorlatot szerzett a különösen veszélyes ugrásokban.

1995-ben találkozott a texasi Tracy Lee Walkerrel, aki megtanította a bázisugrásokra. Két éven belül már Felix volt a világ legjobbja, miután leugrott egy hídról Nyugat-Virginiában. Ekkor lett támogatója a Red Bull energiaital-gyártó.


“Szerettem föntről szemlélni a világot” (Fotó: AFP)

Üzletembernek álcázta magát

1999-ben azzal vált világhírűvé, hogy leugrott a Kuala Lumpur-i Petronas-ikertorony tetejéről, ezzel megszerezve az épületből elvégzett legmagasabb ejtőernyős ugrás rekordját. Az illegális ugrásokat is kedveli, ezt Brazíliában is igazolta, amikor megszerezte a világ legalacsonyabb bázisugrásának rekordját is. A riói Megváltó Krisztus szobor tetejéről mindössze 29 métert zuhant. Két és fél másodperce volt arra, hogy földet érjen, ejtőernyője ennél egy másodperccel hamarabb nyílt ki.

A brazil törvények szerint tilos felmászni a szoborra. Miközben két segítőtársát őrizetbe vették, Baumgartner egy közeli parkban öltönyt húzott, és kezében a Financial Times-szal üzletembernek álcázta magát. Éjszaka sportruhába öltözött, és hajnalban mászott föl a szoborra, az ugrás után pedig egy kocsival elhajtott, mielőtt a rendőrök elkaphatták volna.

2003-ban a világon elsőként egy speciális szénszálas szárnnyal átsiklott a La Manche-csatornán. 2004-ben pedig Franciaországban az újonnan épült millaui völgyhíd tetejéről ugrott le elsőként, majd azt is bebizonyította, hogy a nagy mélység is izgatja: Horvátországban beugrott a kétszáz méter mély Mamet-szakadékba.

A Rettenthetetlen Felixnek becézett sportoló néhány éve azt mondta, az Egek Ura szeretne lenni. Nem szokott izgulni az ugrások előtt, csak az idegesíti, hogy édesanyja még mindig azt kéri, vigyázzon magára.