Forrás: NASA
A kutatók a Hubble-űrteleszkóp széles látószögű kamerájának segítségével nyolc hónapon át figyelték meg a 9 milliárd fényévnyire lévő szupernóvát az infravöröshöz közeli tartományban. A kutatócsoport vezetője, Adam G. Riess csillagász 2011-ben megosztott fizikai Nobel-díjban részesült a táguló világegyetemmel kapcsolatos kutatásaiért, melyeket az ilyen típusú szupernóvák megfigyelése is előremozdít majd.
Elmondása szerint a látható fény tartományában már minden lehetségest elértünk a szupernóva-kutatásokban, az infravörös tartomány viszont rengeteg lehetőséget kínál, amelyek kiaknázását épp csak megkezdtük.
Steve Rodney, a Johns Hopkins Egyetem egy másik csillagásza pedig arra mutatott rá, hogy amennyiben a korai univerzumból származó 1a típusú szupernóva különbözik a jelenkori csillagrobbanásoktól, e különbözőségek révén a tudósok többet megtudhatnak a sötét energia természetéről is.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="44" width="44" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Az 1a típusú szupernóvákat standard gyertyáknak is szokták hívni, mert roppant világos irányfényként szolgálnak a tudósok számára – valószínűleg egy-egy fehér törpe omlik össze, robban szét.
A robbanás feltételei ugyanolyanok, ezért egy-egy ilyen esemény láttán a csillagászok össze tudják egymással vetni őket, és képesek meghatározni, hogy egyik a másikhoz képest milyen messze van.
A robbanás tulajdonságaiból kiindulva meg lehet ugyanis határozni, hogy milyen messze történt és így következtetni az univerzum tágulására.