Létezik a láthatatlanná tevő kristály

Sikerült pár centis tárgyakat elrejteni az emberi szem elől kristályokkal.
Kapcsolódó cikkek

Angol és dán egyetemen dolgozó fizikusok bebizonyították, képesek úgy tárgyat elrejteni, hogy az álcázáshoz nem metaanyagokat, hanem a természetben előforduló forrásokat alkalmaznak. Így találtak rá azokra kalcit kristályokra, melyekkel sikerült becsapni a látást, s eltűntetni a szemük elől a pár centis tárgyakat.

A kalcit átlátszó ásvány, mely dupla fénytörési tulajdonsággal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a fény miután a kristályba ér, különböző irányokba válik. Azaz a fény a polarizáció jelensége miatt két különböző sebességgel és más irányba kezd áthaladni rajta. A tudósok ezt használták ki.

Dr. Zhang Shuang a Birminghami Egyetem kiemelte, nagy előrelépés a részükről, hogy természetes anyagokat használtak, s nem mesterséges metaanyagokat, ahogy eddig a láthatatlanság köpenyének előállításával foglalkozó többi kutató. Ők az elsők, akik az emberi hajszálnál is vastagabb tárgyakat tettek láthatatlanná természetes módon.

A tudósok nem szeretnének megállni pár centinél, céljuk egy kristályokból készülő “láthatatlan köpeny“, vagy egy annál is hatalmasabb álcázó anyag megalkotása.

AJÁNLOTT LINKEK:

Az új láthatatlaná tevő anyagról – angolul (PhysOrg)