A vártánál korábban érkezhet a Google olcsósított telefonja

Már tavasszal jöhet az új mobil, nyár közepén pedig az Android 16.

Augusztusban debütáltak, és szeptemberben kerültek a boltok polcaira (végre hazánkban is) a Pixel 9 okostelefonok, és bár voltak olyan értesülések, amik szerint a Google új csúcstelefonjából nem készül olcsósított változat, ezt most cáfolni látszik, hogy máris kiszivárogtak jó minőségű képek a Pixel 9a nevet viselő készülékről.

Android Headlines

A Google meglehetősen drágán debütált felső kategóriás mobiljaihoz képest a Pixel 9a egy középkategóriás, olcsóbb telefon lesz (mint az általunk nemrég tesztelt Pixel 8a), ami az Android Headlines értesülései szerint a megszokottnál jóval hamarabb, már 2025 márciusában bemutatkozhat, és még ebben a hónapban piacra is kerülhet – várhatóan Magyarországon is, azt követően, hogy 2024-ben a Google hivatalosan is visszatért a hazánkat is magába foglaló közép-európai régióba.

És ez még nem minden, hiszen a portál birtokába került információk szerint nemcsak az olcsósított Pixel 9, de az Android 16 operációs rendszer is hamarabb elkészülhet (nem úgy, mint idén), akár már jövő június végén debütálhat az új szoftver. Ez egyben azt is jelentené, hogy a Pixel 10 telefonok már ezzel a rendszerrel kerülnének forgalomba, nem úgy, mint idén a Pixel 9 telefonok, amiken még a cikkünk írásának pillanatában is csak az Android 14 legfrissebb verziója érhető el.

Kapcsolódó
Végre hazánkba is jönnek a Pixel 9 és Pixel 8a okostelefonok, és a Google viselhető eszközei
A Pixel Watch 3 okosóra és a Pixel Buds Pro 2 fülhallgató is kapható lesz itthon.