Aludni küldték az amerikai Odysseus holdszondát csütörtök éjjel – írja az AP. Az oldalára borult eszközt ettől kezdve nem éri elég fény ahhoz, hogy áramot termeljen, ezért állítják le működését.
A Odysseus így is tovább funkcionált, mint azt a tervezői remélték: az Intuitive Machines azt hitte, hogy már kedden félbeszakad a küldetése. Az eszköz most viszont tényleg leállt, az azt elkészítő cég jó éjszakát is kívánt neki és jelezték, remélik, hogy hamarosan újra hallanak felőle.
Mielőtt kikapcsolt, a holdszonda még küldött egy utolsó fényképet, amelyen az égitest felszíne és a Nap is látható.
Az Odysseus magyar idő szerint február 23-án éjjel 0:23-kor az első magáncég által épített leszállóegységként landolt a Holdon. Ráadásul az Amerikai Egyesült Államok ezzel a küldetéssel tért vissza az égitestre több mint 50 év után.
Bár a küldetést sikerként könyvelték el, kiderült, hogy a szonda az oldalára bukva ért Holdat, nagyjából másfél kilométerre a tervezett leszállóhelytől, a Malapert A kráter környékén.
A küldetésért felelős cég illetékesei elismerték: a kockázatot vállalva lerövidítették a leszállóegység repülés előtti tesztelését, hogy időt és pénzt takarítsanak meg. Emellett arról is tájékoztattak, hogy a vállalat mérnökei hibáztak az Odysseus landolásának előkészítésekor, ugyanis indulása előtt nem oldották ki az eszköz navigációjában fontos szerepet játszó lézeres távolságmérő manuális biztonsági zárját, így az a leszálláskor használhatatlan volt. A navigációs probléma miatt, amelyet röviddel a landolás előtt vettek észre, az Odysseusnak még egyszer meg kellett kerülnie a Holdat, hogy a repülésirányítás időt nyerjen a leszállás biztosításához.