Ez az igazi horror: kígyók hullottak a mennyezetből

A Facebookon lehetett nézni élőadásban, hogyan verekszik két piton.
Kapcsolódó cikkek

Képzeljük el, hogy egy fárasztó nap után végre ledőlünk pihenni a kanapéra, aztán egyszer csak gyanús hangokat hallunk a mennyezet felől. (Kollégánkkal hasonló már történt.) Legtöbbünk arra gondolna, hogy egerek kaparásznak, de ami ausztráliai lakókkal történt, arra senki nem számítana. A lakás egyik szobájának mennyezetéből egyszer csak két hím szőnyegmintás piton zuhant le, akik nagy csatát vívtak – mint kiderült, eredetileg a szellőzőcsövekben tartózkodtak, ott kezdődött a pörlekedés.

A helyszínre hívott, kígyók begyűjtésével foglalkozó Lana Fieldet nem zavarta különösebben a dolog, élő videót is indított a Facebookon a két hüllő marakodásáról, amin jól látszik, hogy nem kis rumlit csináltak.

Hasonló eseteknél többen is tévesen úgy gondolhatják, hogy a hüllők párosodnak, ez esetben itt viszont tényleg kemény harcról volt szó. Ahogy Lana is magyarázta, azért nem féltette magát, mert a két állat túlságosan is egymással volt elfoglalva. Elmondta továbbá azt is, hogy a hím pitonok akkor kezdenek el harcolni, amikor egy nőstény piton feromonját megérzik.

A nagy kérdés már csak az volt, hogy hova tűnt a harmadik kígyó, ami miatt kirobbant a balhé.