Hamis halálhíre sem olyan aggasztó, mint amilyen élete lehetett eddig Lil Tay-nek

A legjobb ötlet a népszerűség visszaszerzésére, ha megrendezed a saját halálod – írja az amerikai bulvármédia a tizennégy éves internetes személyiségről, Lil Tay-ről, akinek feltételezett halálhíre a teljes világsajtón végigszáguldott. Pedig nem is volt igaz, olyannyira nem, hogy lehetséges: a mesterséges intelligencia „füllentett” ekkorát. Persze erősen kérdéses, hogy minden úgy történt-e, ahogyan azt a luxuséletet színlelő fiatal rapper kapcsán olvasni lehet. Hogyan vált népszerűvé kilencévesen? Jól menedzselte ezt a családja? Netán csúnyán kihasználták?

Túlélték, mégis meghaltak – bizonyára sokan emlékszünk még a Tények című hírműsor eme legendás címére, amiből aztán Gálvölgyi János szatirikus módon verset is szavalt.

Valami hasonló történik most a 14 éves amerikai tartalomgyártó-influenszer-álrapperrel, Lil Tay-jel, aki néhány évvel ezelőtt vált ismertté – és sokak szemében utálat tárgyává – az interneten. Tett is azért, hogy megosztó legyen: évekkel ezelőtt azzal hencegett több videóban, hogy luxuséletet él, egy másikban fűszívást imitált, az N-betűs szót is gyakran emlegette, és az élő fába is belekötött a nézettség növelésének reményében.

Az internetes népszerűség tiszavirág-életűbb, mint valaha, de 2017-ben – amikor Lil Tay is kopogtatott a közösségi média ajtajain – még könnyebben lehetett megragadni a netezők figyelmét néhány jól célzott videóval. Már akkor is számos amerikai újság foglalkozott a Lil Tay-jelenséggel, pontosabban azzal, milyen mértékben kreált a személyisége, és kik azok, akik valójában a videókból származó bevételeket lefölözik maguknak.

Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt a nyilvánosság elől a fiatal tartalomgyártó, de aztán augusztusban arról lehetett olvasni, Lil Tay meghalt, és a technopesszimisták félelmére arról is cikkeztek: a dologból semmi nem igaz, halálhírét a mesterséges intelligencia kreálta.

De mi az igazság? Ez is egy jól felépített mese volt népszerűsége felélesztéséhez? Az álhírek korában el lehet még igazodni ebben a csavaros sztoriban?

A legfiatalabb flexelő

Ezt a jelzőt aggatták rá 2017 elején Lil Tay-re, aki az interneten azzal vált népszerűvé, hogy videóiban nagyon drága holmikat mutogatott nagyon drága helyeken, azt a látszatot keltve, az amerikai rapperek a fasorban sincsenek, ha gazdagságról van szó. Erre egyébként létezik egy angol kifejezés, ami a magyar köznyelvbe is kezd beépülni: ez a flexelés, ami természetesen nem a sarokcsiszoló-szerszám használatát takarja. Lényegében menőzést jelent, amikor valaki felvág, kérkedik valamivel.

2022-ben a Petőfi Kulturális Ügynökség Kazinczy Műhelyének közreműködésével közzétették az év szavait, akkor az év ifjúsági szavának is ezt az igét választották.

Nyelvészetről ennyit, habár kétségtelen, Lil Tay a népszerűségét annak is köszönhette, hogy előszeretettel beszélt nyomdafestéket nem tűrő módon a kamerába, ami indulatokat váltott ki a nézőiből.

Lil Tay 2007-es születésű, anyja és apja sohasem éltek együtt, őt és idősebb bátyját (aki a féltestvére) az anyjuk nevelte Vancouverben. A nő ingatlanügynökként dolgozott, ez adott magyarázatot arra, Lil Tay hogyan helyezte magát luxuskörnyezetbe ennyire fiatalon: míg a dolgos anyuka a saját teendőivel volt elfoglalva, megengedte, hogy a két gyerek az ingatlanokban töltse szabadidejét, mindenféle luxuscikkek társaságában. Tartalmat kezdtek gyártani a testvérek, a videók közönségükre is találtak.

A fiatal tartalomgyártó később otthagyta az iskolát, Los Angelesbe költözött a családdal, hogy netes karrierjét építgessék. A történethez hozzátartozik, hogy anyját kirúgták a munkahelyéről, miután fény derült arra, hagyta a lányának, hogy kliensei otthonában rögzítsen tartalmakat, miközben a luxusautóikat és más holmijaikat mutogatja a videókban.

Az ő és a bátyja ötlete volt a videózás. Soha nem voltam benne. Kicsit öreg vagyok. Instagramom sincs

– nyilatkozta a büszke anyuka egy korábbi interjúban.

Lil Tay népszerűségét mesterségesen is pumpálták: számos alkalommal szócsatát vívott más hírességekkel, például a szintén influenszer Bhad Bhabie-vel vagy az azóta már MMA-harcossá váló Jake Paullal. Csakhogy a flexelésnek, álvitáknak befellegzett egy idő után, mert 2018-ban kikerült a netre egy videó, ami alapján arra lehetett következtetni, Lil Tay karaktere a végletekig kitalált, sőt a háttérben az is felsejlett: valakik alaposan kihasználják a gyereket a nézettség érdekében. Egy felvétel kezdett akkoriban terjedni, amiben a bátyja arra utasítja a lányt,

legyen minél tudatlanabb a videókban.

Az internetes tartalomgyártók jólétét szem előtt tartó, azok sorsait szívükön hordozó netezők azonnal Lil Tay védelmére keltek, és találgatni kezdtek, anyja és bátyja vajon tényleg kihasználják-e őt pénzszerzés céljából.

Nem sokkal később már a Good Morning America című műsor stúdiójában csücsült Lil Tay az anyjával, ahol állította, senki nem kényszeríti semmire. Néhány héttel később a Daily Mail meglovagolta a sztorit, és interjút készítettek a nethírességgel.

„Tudom, mit mondok és mit csinálok. Az, hogy káromkodom, inkább pozitív, mintsem negatív. Segít abban, hogy motiváltabb legyek. Független ember vagyok, én csinálok mindent” – összegezte videós teljesítményét, betekintést engedve a gyártási folyamatokba. Ezzel persze közel sem csitított el minden kétkedőt.

De mi a valóság? Tényleg kényszerítették erre?

„Nagyjából az első videó után Dooney Battle, a Tha Lights Global menedzsmentcsoport egyik alapítója, aki a rapper Lil Pump sajtóját is viszi, megkereste Lil Tay-t egy lehetséges közös munka miatt. Ám mihelyst üzenetet küldtek neki, nem a kilencéves lánytól kaptak választ, hanem egy bizonyos Jason Tiantól” – írja a The Cut nevű újság az egész Lil Tay-jelenségről.

Így tehát nem az a legfontosabb kérdés, kicsoda Lil Tay ebben a szövevényes sztoriban: sokkal lényegesebb, hogy kicsoda Jason Tian.

Tian a lány féltestvére. Neki is komoly múltja van a YouTube-on: rapvideókat gyártott évekig, és megpróbált konfrontálódni más youtuberekkel abbéli reményében, hátha megemlítik nevét a több millió követőt számláló csatornáikon. Ez a jelenség nem új, a nézettség, követőszám-növekedés reményében számos ilyen álvita felüti fejét a magyar interneten is. Jason Tian azonban nemcsak saját felemelkedésében hitt, hanem az internet sztáralkotó erejében.

A már említett, Good Morning Americának adott interjúban Jason Tian úgy fogalmazott az ellenük felhozott vádakról:

Sokan fognak ezt vagy azt mondani. De mi csak megyünk tovább, csináljuk a dolgunkat.

Nem tudni, ez volt-e a kiváltó ok, de Lil Tay közösségi médiás fiókjai nem sokkal később teljesen eltűntek az internetről. Hónapok teltek el, mire ismét felbukkant, életjelet küldve magáról.

Szülők harca

Segítsetek!

Ez a poszt jelent meg 2018-ban az Instagram-profilján, majd kámforrá is vált. Nem sokkal később további nyugtalanító bejegyzések jelentek meg az oldalon, amiket nem valószínű, hogy a lány írt. Egy magát csak „valakiként” azonosító illető hozzáfért az Instagramjához, majd rémisztő állításokat fogalmazott meg a lány apjáról.

Lil Tay anyja egy később interjúban azt nyilatkozta, szándékosan tartották titokban a gyerek hírnevét apja előtt (már ha ennek hihetünk egy Amerika-szerte milliós nézettségű influenszer esetében), nehogy haszonszerzés céljából felkeresse őt a férfi, ha már egyébként nem tette évekig.

Csak azért jött vissza, mert pénzt akar

– állította a nő.

Az apa, Christopher John Hope minden vádat visszautasított: állítása szerint ő lánya jólétéért harcol a bíróságon, és hogy legyen jövője.

Amikor a lányom híres lett a közösségi médiában, nem értettem egyet a tevékenysége nagy részével. Jogi lépéseket tettem, hogy ezt megállítsam. Azt gondoltam, mindez veszélyes a testi-lelki egészségére, mi több, a jövőjére. Nem hiszem, hogy egy tízéves lányt ilyen helyzetbe kell hozni, hogy abbahagyja az iskolát, hogy másoknak kereshessen pénzt. Akik ebben az ügyben érintettek, azokat a pénz motiválja, hogy a lányomból gazdagodjanak meg.

Lil Tay akkori menedzsere, Harry Tsang úgy reagált a lány apját érintő, szexuális zaklatással kapcsolatos vádakra, hogy azokat bizonyára Lil Tay féltestvére és anyja együtt dolgozták ki, így bemocskolva a gyerek apját.

A sztori rejtegetett még csavarokat: Lil Tay féltestvére később online pénzgyűjtést tartott húgának, ahol képeket tett közzé a lányról, akin fizikai sérülések jelei látszódtak. Mint írta, az apja és annak akkori párja fizikailag bántalmazták a lányt: „Tay-nek égetően szüksége van pénzre, hogy támogassa a bántalmazó apja elleni harcát” – írta a gyűjtésre buzdító posztban. Az internetsztár csak hónapokkal később törte meg a hallgatást ebben az ügyben: a Daily Beastnek azt nyilatkozta, apjától elidegenedett, aki egyébként „benyújtott valamilyen papírokat a bíróságon, hogy visszaköltöztesse Vancouverbe a pénzéért”.

Azt mondta, letartóztatják anyámat, ha nem megyek vissza. Évek óta nem is láttam, nyilvánvaló, hogy a pénzemre hajt. Korábban bezárt egy szekrénybe is.

Az apa, szóvivőjén keresztül úgy felelt minderre, három dolgot szeretne látni a jövőben:

Ezután Lil Tay utolsó bejegyzése egy amerikai rapper, XXXTentacion halálával kapcsolatos megemlékezés.

Lil Tay meghalt, de már jól van

Augusztus közepén új poszt jelent meg Lil Tay Instagramján, egy gyászüzenet.

„Nehéz szívvel osztjuk meg, hogy szeretett Claire-ünk hirtelen és tragikus módon távozott. Nincs szó, hogy kifejezzük az elviselhetetlen veszteséget és fájdalmat. Teljesen váratlan volt, mindannyian sokkot kaptunk. Bátyja halála még elképzelhetetlenebb mélységet ad mindennek.”

A lány apja nem nyilatkozott a hír hallatán, nem tudta ugyanis megerősíteni a leírtakat, és a lány egykori menedzsere sem akart találgatásokba bonyolódni – az anyát pedig nem érték el. Legalább 24 órán keresztül nem is érkezett érdemi információ arról, hogy a lány és testvére meghaltak volna. A TMZ eközben azt állította, Lil Tay életben van, sőt beszéltek is vele. Mint tőle megtudták: valaki eltulajdonította az Instagram-fiókját, hogy téves információkat tegyen közzé. Már abból tudhatták volna ezt rajongói, hogy Claire-ként volt említve a posztban, holott a valódi neve Angela.

Menedzsere szerint csalók húzódnak meg a háttérben:

valószínű, hogy ezeknek az eseményeknek a mozgatórugója egy olyan kísérlet körül foroghat, hogy titokban pénzt kérjenek az elkötelezett támogatóktól és a gyanútlan emberektől.

Augusztus 12-én azonban felszólalt a Meta szóvivője is, aki megerősítette a hackelős történet feltételezhető igazságtartalmát, és azt mondta a TMZ-nek, hogy a vállalat együttműködött az influenszerrel, hogy visszaszerezzék fiókját. Az amerikai The Sun szerint valaki a mesterséges intelligencia segítségével próbálta becsapni az embereket: a gyászüzenetet szakértőkkel begépelték a ZeroGPT-be, egy online programba, amely érzékeli, hogy a mesterséges intelligenciát milyen valószínűséggel használták egy szövegben. Riasztó, 89 százalékos valószínűséget mutatott a program arra vonatkozólag, hogy a mesterséges intelligencia írta azt.

Tudatos átverés? Hírnév-visszaszerzés? Öntudatra ébredt mesterséges intelligencia?

Noha a közösségi média egészen új lehetőségeket tartogathat a fiatalabb generációknak, azon belül is a gyerekeknek, az ő kizsákmányolásuk is létező jelenség. A legtöbb közösségi platform rendelkezik szabályzattal arról, hány éves kortól lehet fiókot regisztrálni azokra, de arra nincs minden esetben mód/energiaforrás, hogy a születési dátumokat ellenőrizzék, vagy utánajárjanak, kik állnak pontosan egy olyan fiók mögött, ahol gyerekeket látunk tartalomgyártóként.

Hogy Lil Tay netes munkássága mögött milyen mértékben húzódtak meg önös szülői érdekek, arról semmilyen pontos információ nem áll rendelkezésre, de ez az ügy rávilágíthat egy sokkal nagyobb problémára: a gyereküket befolyásoló szülők sok esetben hajlamosak arra, hogy anyagilag és érzelmileg is kihasználják csemetéiket, és Tay esetében mindkettő igaznak tűnhet – vagy legalábbis ott motoszkál ennek lehetősége a háttérben. Az az online személy, akinek Lil Tay mutatta magát, kétségtelenül felvett szerep, egyértelműen olyasvalami, amire a családtagjai megtaníthatták.

De ez veszélyezteti a gyerekek digitális biztonságát, és azt, hogy serdülőként egészségesen szocializálódjanak.   

Az angol nyelvben erre a stage parents kifejezést használják, ami olyan szülőkre igaz, akiknek nem sikerült az önmegvalósítás (esetleg médiakarrier), így gyerekeikben látják a nagy lehetőséget. Ahogy az NBC News írja:

Nem kell megkérdeznünk, hol vannak a szülei, mert a válasz egészen egyértelműen az, hogy a kamera mögött. Ez egy másik kérdéshez vezet: tehetünk-e valamit ez ellen?

Amikor a gyerekek bekapcsolódnak a hagyományos showbizniszbe, a gyermekmunka törvényei vonatkoznak rájuk, amelyek nemcsak a forgatáson eltöltött időt szabályozzák, hanem több államban már anyagi oldalról is lefektetnek előírásokat. Annak ellenére, hogy a gyerekeket védő törvények lassan változnak, Illinois lett az első állam, ahol hivatalosan is alkalmazzák ezeket. Az ottani törvények kimondják, hogy a kiskorú tartalomkészítők az államban kötelesek félretenni a bevételük egy részét, amelyhez nagykorúként hozzáférhetnek. Sajnálatos módon számos történet szól arról, hogy a szülők még e törvények ellenére is kifosztják a gyerekeket.

Lil Tay nagy eséllyel ennek lett az áldozata, noha a teljes igazság vélhetően csak évek múltán fog kiderülni, mikor a lány már nagykorú lesz, és azt csinálhat, mondhat, amit szeretne. Története keserű példa arra, hogy nemcsak a hollywoodi gyerekszínészekre várhat sanyarú sors, amennyiben nincsenek mellettük felelős szülők, barátok.

Lil Tay nem halt meg, fizikailag jól van, ám arra nem fogadnánk, hogy feltételezhető lelki sebei mostanában fognak begyógyulni.  

Címkék: lil tay