Az amerikai Legfelsőbb Bíróság (LB) pénteken alkotmányellenesnek minősítette az abortuszhoz való jogot, mire a középnyugati Missouri állam igazságügyi tárcavezetője bejelentette: az államban azonnali hatállyal betiltják az abortuszt.
A döntés világszerte heves reakciókat váltott ki. Amíg például az exelnök Donald Trump üdvözölte a határozatot, addig Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház demokrata párti elnöke szerint a bírósági döntés „felháborító és szívszorító, radikális, szélsőséges”.
A történtekre időközben Taylor Swift amerikai énekesnő is reagált. Michelle Obama posztját osztotta tovább saját gondolataival együtt.
Kifejezetten megrémít az, hogy itt tartunk – hogy az emberek megannyi éven át küzdöttek azért, hogy a nőknek joguk legyen a saját testük birtoklásához, a mai döntéssel pedig megfosztottak minket ettől
– olvasható a Twitter-bejegyzésben, amire folyamatosan érkeznek a kedvelések és az egyéb reakciók.