A világ legtöbbet használt celebpár neve egyértelműen a Brangelina. Még a tegnapelőtt született csecsemők is tudják, hogy ilyenkor Brad Pittről és Angelina Jolie-ról van szó, még úgy is, hogy már évekkel ezelőtt szakítottak. A másik hasonlóan elterjedt celebpár név a Bennifer volt, még abból az időből, amikor Jennifer Lopez Ben Affleckkel járt. De ott van még a Kimye (Kardashian és Kanye West), vagy Justin Bieber és Selena Gomez régi páros neve, a Jelena. A külföldi bulvárlapok minden celebpárnak azonnal találnak egy közös nevet, amit aztán sok esetben tényleg használnak is, bár a legtöbbször nyilvánvalóan ironikusan. Ez a szokás itthon valamiért nem honosodott meg (kivéve most ugye a #pelexet), ezért megpróbálunk közös nevet találni a magyar celebpároknak. És most, hogy megtettük, már tudjuk is, hogy eddig miért nem tette meg más.
Délben
Vagyis Csobot Adél és Istenes Bence. Akik amúgy lehetnének Csostenes és Bendél is.
Karádi
Na így kell párt választani! Fluornak, vagyis Karácson Tamásnak sikerült összejönnie Sarkadi-Szabó Emesével, és a nevükből is látszik, hogy jól tette.
Sáfnyák
Fura gyógynövénynek hangzik, pedig ez csak Sáfrány Emese és Hornyák Ádám közös neve. Egyébként hamarosan a Nyerő Párosban lehet majd látni őket.
Nándög
A fájdalmas szóviccek bajnokainak, Ördög Nórának és Nánási Pálnak is kellett már egy közös név a Nánásiékon felül.
Rókabát
Túl könnyű volt Kabát Péternek és Róka Adrienne-nek közös nevet találni.
Luller
Peller Anna és Lukács Miklós. Sajnáljuk. Őszintén.
Tokács
Mondjuk a Torottya se lett volna rossz Tokár Tominak és Kovács Dorottyának.
Kordázs
Korda György és Balázs Klári a villájukat is átnevezhetnék erre. Simán elhinnénk, hogy egy új brunch hely neve a városban.
Mandika
Ilyen az, amikor két becenéven ismert ember, vagyis Majka és Dundika összeköti az életét.
Paláder
Palácsik Lilla és Visváder Tamás igazán használhatnák ezt a való életben is. Egyértelműen a kedvencünk a listából.
Deboni
Nem, ez nem egy parfüm neve a 80-as évekből, hanem a Debreczeni Zita és Gianni Annoni páros neve.
Rubert
Esetleg egy új vállalkozást is lehetne alapozni erre a közös névre, ami a Schobert és a Rubint vezetéknevekből született.
Makratár
Szinetár Dóra és Makranczi Zalán is elgondolkodhatna a hivatalos névváltáson.
Zsóti
És utoljára, még egyszer: szeretnénk elnézést kérni, leginkább Szabó Zsófitól és Kiss Zsolttól.
Kiemelt kép: RTL Klub/Nyerő Páros