Nem csoda, ha többen is kissé aggódni kezdtek előző hét pénteken, egy madridi metrószerelvényen, ahol este 11 óra után az alábbi videón megörökített látvány fogadta őket.
A hatalmas kést fenő férfiról készült videó miatt vizsgálatot indítottak a helyi hatóságok, és a rendőrségnek végül sikerült is azonosítania a rejtélyes főszereplőt. Mint kiderült, a 27 éves férfi nem jelentett fenyegetést: a profi sonkaszeletelőként dolgozó férfi csak munkaeszközét tartotta karban, miközben dolgozni ment.
Az El Pais című spanyol lap cikke szerint a rendőrség már ki is kérdezte a meg nem nevezett férfit, aki szabadon távozhatott, miután elmagyarázta, ki ő, és hova ment. Ugyanakkor a hatóságok még vizsgálják, hogy törvényt sértett-e azzal, hogy tömegközlekedési eszközön élezte a kését. A törvények szerint nem tilos kést szállítani a metrón, de fenyegetően fellépni azzal már igen.
Az EFE spanyol hírügynökség értesülései szerint a férfi spanyol állampolgár, és büntetlen előéletű.