Baukó Éva ügyvédje szerint Berki Krisztián komolytalan

Berki ma zaklatásért jelentette fel Baukót.

Berki Krisztián ma reggel jelentette be, hogy feljelentette Baukó Évát zaklatás vádjával.

Baukó is elment nemrég az ügyvédjéhez, Dr. Hyross Virághoz, akivel együtt jelentkeztek be egy Instagram-videóban.

Őszintén szólva nekem az egész egy kicsit komolytalan. Egy zaklatás-féle bűncselekmények tisztában kellene lenni a fogalmával, a törvényi tényállásával. Kizártnak tartom, hogy egy ilyen ügyben vádemelésre kerüljön sor. A normál polgári peres utat javaslom, nem gondolom, hogy több lenne ebben az egész ügyben, az üzengetést pedig be kellene fejezni. Ez nem az az ügy, amit ennyire komolyan kellene venni

– mondta a videóban az ügyvéd.

Szürreális pillanatok előzték meg a Baukó-Berki balhét
Szinte előre lehetett látni, hogy ebből baj lesz.

A két celeb között dúló háború múlt héten, a Fem3 Café élő adásában kezdődött, majd a színfalak mögött folytatódott. Ezt követően Baukó Éva több videót is megosztott, amiben azt állította, hogy Berki Krisztián többször megfenyegette, korábban pedig szexuális ajánlatot is tett neki. Baukónál az verte ki a biztosítékot, hogy Berki szerint ittasan jelent meg a munkahelyén.

(Kiemelt kép: RTL Klub)