Demcsák elmondta, mit csinált a botrányos interjú előtti éjjel

Szerinte nem azt, amit mindenki más mond.
Kapcsolódó cikkek

Demcsák Zsuzsa múlt pénteken furcsa interjút készített Szanyi Tiborral, majd az interjú után nem sokkal bejelentette, hogy otthagyja az ATV-t. Most a Rádió 1-nek adott egy hosszabb interjút, amiben erről is beszélt.

Elmondta, hogy hónapok óta nem volt ideje pihenni, a nyarat is végigdolgozta, ráadásul egy magánéleti probléma miatt az elmúlt hetekben sem tudott rendesen pihenni. Egyébként is évek óta kóros alvászavarral küzd, naponta egyszerre maximum két-három órát tud aludni.

Azt mondta, hogy amikor szerdán leült beszélgetni Németh Szilárddal, az ATV vezetőjével, már tudta, hogy nem csupán egy-két hónapos pihenőt akar, hanem hosszabb időre teljesen ki szeretne szállni a tévézésből.

Arról is beszélt, hogy eredetileg csak az Egyenes beszéd vezetését vállalta el a csatornánál, de felvetették neki, hogy vezesse a Reggeli Startot is. Nem tudott nemet mondani a felkérésre, de már korábban érezte, hogy nem lesz ereje mindehhez. Azt mondta, mégsem jelezte a feletteseinek, mert azt gondolta, hogy képes lesz megoldani, becsülettel végigcsinálni.

Ők ugranak be a távozó Demcsák Zsuzsa helyére
Az ATV bejelentette, hogy kik fogják vezetni Demcsák Zsuzsa távozása után az Egyenes Beszédet.

Demcsák szerint nem igaz, hogy a Szanyi-interjúra egy buliból esett volna be. Azt mondta, előző este volt kollégáival találkozott, az összejövetelről azonban még éjfél előtt hazaindult, meglehetősen rossz lelkiállapotban. Szerinte ez is hozzájárult ahhoz, hogy a beszélgetés úgy sikerült, ahogy.

Azt mondta, hogynem ivott vagy vett be nyugtatót az interjú előtt.

Szerinte péntek reggel nem mondták neki, hogy ne üljön be a stúdióba, csak a sminkesek kérdezték tőle, hogyan tüntessék el az átsírt éjszakája nyomait.

Demcsák Zsuzsa: Évek óta nem pihentem
Olyan fordulatot vett a műsorvezető magánélete, amire ő maga sem számított.

Demcsák szerint maga az interjúhelyzet is szokatlan volt neki, mert a TV2-nél egészen más volt „a kérdezési kultúra”, öt-hét perces beszélgetésekhez volt szokva, nem pedig 12-20 percesekhez. Talán türelmetlen volt, hogy ebbe beletanuljon, és a Mokkában a szerkesztők sokkal jobban előkészítették a beszélgetéseket, ennek pedig ő hangot is adott – mondta.

Sebestyén Balázsnak kérdésére, hogy vannak-e alkoholoproblémái, Demcsák azt mondta: a lehető leghatározottabban tudja azt mondani, hogy nincsenek.