Steiner Kristóf válása fájdalmas és drámai

A Tel-Avivban élő újságíró elárulta, hogy miért romlott meg a kapcsolata.
Kapcsolódó cikkek

Tavaly nyáron még úgy tűnt, hogy Steiner Kristóf és férje házasságánál nincs is kiegyensúlyozottabb kapcsolat. Az újságíró akkor még áradozott orvosként dolgozó párjáról és tündérnek nevezte. A napokban azonban robbant a hír: válnak. Kristóf először nem szerette volna megosztani a részleteket, most azonban elárulta, hogy miért döntöttek a szakítás mellett.

“Az ellentétek egyre inkább felőrölték a kapcsolatunkat. Be kellett látnunk, hogy míg korábban sok  mindenben egyezett a jövőképünk, kilenc év elteltével egyre nehezebben egyeztetjük össze az értékrendünket” – kezdte a Hot!-nak Kristóf.

“Nem lehet úgy kilépni egy kapcsolatból, hogy ne legyen dráma és fájdalmas pillanat. Ez nálunk sem maradt ki. Fontosak vagyunk egymásnak. Egyik pillanatban szeretnénk tudni a másikról, a másikban ugyanez fájdalmat okoz. Úgyhogy egyelőre nem tudjuk, mit hoz a jövő” – mondta a Tel-Avivban élő Steiner.