Mel Gibson megegyezett az exével

Mel Gibson és volt barátnője, Oksana Grigorieva egyezségre jutott válásuk és közös gyermekük elhelyezésének feltételiről.
Kapcsolódó cikkek

Pontos részleteket egyelőre nem közöltek, de úgy tudni, hogy a színész rámenős ügyvédeinek köszönhetően a volt barátnője által követelt hatalmas vagyona a zsebében maradt.

Az egyezség bírósági tárgyalására szerdán kerül sor. A pénzügyi megállapodást nyílt tárgyaláson tárják a bíróság elé, a pár kislányának elhelyezési ügyét azonban zárt ajtók mögött tisztázzák.

A megállapodást hosszú, keserves jogi hercehurca előzte meg, amelynek részleteiről gyakorta számolt be a bulvársajtó az elmúlt év során. Gibson és a zenész Grigorieva rövid, viharos kapcsolatának 2010 januárjában egy csúnya veszekedés vetett véget, amelynek során Gibson megütötte volt barátnőjét, aki ezért feljelentette.

A színész, aki elismerte bűnösségét, márciusban három évi felfüggesztett büntetéssel került ki az ellene testi sértés vádjával indult eljárásból, és egy évig a családon belüli erőszakot elkövetők számára szervezett terápián kell részt vennie.

Az Oscar-díjas filmes legújabb, A holdkóros című filmjét szeptember 8-tól játsszák a magyar mozik.