Megszületett a döntés az Olasz Nagydíjon történt Lewis Hamilton–Max Verstappen-ütközés ügyében: a versenyfelügyelők szerint a holland pilótavolt a hibás, aki három rajthelyes büntetést kapott, amely az Orosz Nagydíjon lép majd életbe.
A futam 26. körében Hamilton bokszkiállás után tért vissza a pályára, és mivel Lando Norris elment mellette, próbálta megőrizni legalább a második helyet, ám Verstappen keményen támadta. A vb-címért hajtó klasszisok csatája végül balesettel végződött, Verstappen autója a levegőbe emelkedett, és Hamilton Mercedesén landolt, és a brit pilótának szerencséje volt, mert a glória megvédte a fejét.
A felek egymást hibáztatták a történtekért, Verstappen azt mondta, hogy két autónak el kellett volna férnie a kanyarban, de Hamilton ezt nem akarta, míg a címvédő úgy érezte, hogy Verstappennek be kellett volna látnia, hogy baleset lesz a vége, ha nyomul tovább, ennek ellenére nem vette el a gázt.
A versenyfelügyelők végül úgy látták, Hamilton pozíciója megfelelő volt, így Verstappen hibáztatható a balesetért. A Red Bull hollandjának három rajthelyes büntetése nagy esélyt kínál a szocsi futamon Hamiltonnak, akinek jelenleg öt pont a hátránya.