Vettel látványosan szenved, Hamiltoné a pole

A Q2-ből sem tudott továbbjutni a német.
Kapcsolódó cikkek

Lewis Hamiltoné lesz az első rajtkocka a Forma-1 Spanyol Nagydíjon, miután nagy csatában megelőzte a csapattársát, Valtteri Bottast. A harmadik helyről induló Max Verstappen már hét tizedmásodpercet kapott a brittől.

A Q1 legnagyobb szenzációja az volt, hogy a szabadedzéseken remeklő Haasok kiestek, miközben Kimi Räikkönen idén először vitte be az Alfa Romeót a második etapba. A Q2-ben jött az igazi szenzáció:

ha két ezredmásodperccel is, de Sebastian Vettel lemaradt a Q1-ről, pedig erre a versenyhétvégére új alvázat kapott. 

A Renault-nál is foghatták a fejüket, egyik versenyzőjük sem jutott a legjobb tíz közé.

Forma-1: bizarr baleset miatt fújták le a szabadedzést
Esteban Ocon akart elkerülni egy ütközést, végül a falban kötött ki.

A Q3 nagy kérdése igazából az volt, hogy a két Mercedes közül melyik szerzi meg a pole-t. A többiek nem is tudtak beleszólni Hamilton és Bottas különversenyébe, végül a hatszoros világbajnok volt a leggyorsabb (1:15.584). Hamilton 92. alkalommal nyerte meg az időmérőt, ha így folytatja, még idén elérheti a bűvös, százas határt. Michael Schumacher a második az örökrangsorban, ő 68-szor szerezte meg a pole-t.

Charles Leclerc sem tudott nagyot alkotni, ő a kilencedik helyről várja majd a vasárnapi futamot.

Forrás: sofascore.com

 

Kiemelt kép: Emilio Morenatti / POOL / AFP