Megtartotta hivatalos autó bemutatóját a Forma-1-es világbajnoki címvédő Mercedes istálló, amelynek W10 kódjelzésű idei modellje a korábbi években megszokott ezüst színű fényezést kapta.
A stuttgarti autógyár F1-es csapata a finn Valtteri Bottasszal a volánnál már tesztelte is az új versenygépet, amely zárt kapuk mögött gurult a pályára Silverstone-ban.
A W10 elnevezésben a tízes szám arra utal, hogy a Mercedesnek az idei lesz a 10. szezonja az F1-ben azóta, hogy újra gyári csapatként vesz részt az elitkategória küzdelmeiben.
Az eddig bemutatott versenyautókhoz hasonlóan a Mercedesnél is jól látható a szélesebb első szárny, amelynek az idei szabályok szerint 180 centiméter helyett 200 centiméter szélesnek kell lennie.
“Mindenki pont nélkül vág neki a világbajnokságnak, a tavalyi évet lezártuk, most egy teljesen új kihívás következik” – jelentette ki Toto Wolff csapatfőnök.
A 34 éves Hamilton az idén a hetedik, csapattársa, a 29 esztendős Bottas a harmadik szezonját kezdi a Mercedesszel. A Mercedes a Renault, a Haas, a Toro Rosso és a Williams után az ötödik F1-es csapat, amely bemutatta idei versenyautóját. Szerdán még a Red Bull leplezi le a 2019-es versenygépet, míg a Force Indiából Racing Point névre keresztelt istálló az új dizájnt prezentálja.
A McLaren csütörtökön, a Ferrari pénteken tart bemutatót, utolsóként pedig hétfőn az idén Alfa Romeo Racing néven induló Sauber rántja le a leplet a 2019-es modellről.
A szezon előtti első hivatalos teszt hétfőn kezdődik Barcelonában, a vb pedig március 17-én, a melbourne-i Ausztrál Nagydíjjal rajtol.