Az unokáknak is mesélni fogunk Gera Zoltánról

A Ferencváros 39 éves, 97-szeres válogatott, háromszoros magyar bajnok legendája, Gera Zoltán hivatalosan is bejelentette, hogy visszavonul. Búcsúposztjában úgy fogalmazott, noha a szíve még mindig vinné, a teste már többször jelezte, elég.

Gera így is a magyar mezőnyben igen ritka hosszú pályafutást tudhat magáénak, hiszen a felnőttek között 21 éve, 1997-ben mutatkozott be Pécsen. Akik akkor látták játszani, azt mondják, hamar kitűnt, hogy korosztálya legjobbja lehet. Igazuk volt, a most visszavonuló klasszis egész generációja legjobbja lett, és távozásával óriási űrt hagy maga után.

A magyar válogatottban, de szerte a mezőnyben sincs megfelelő ember a pótlására, és ez még nagyon fájhat a következő időszakban.

Gyorsabb, jobban cselező játékosokkal mindig is tele volt a padlás, de Gera mentalitása, egyedi víziója kihagyhatatlanná tette. Alappillére volt az elmúlt 20 év magyar labdarúgásának, pedig ismerjük az előéletét, pont a legfontosabb évek – az izompakolás évei – maradtak ki neki az utánpótlásban. Nem akadémiákon nevelkedett, nem vitaminok és táplálkozási tanácsadók segítségével erősödött. A befektetett munkában hitt karrierje utolsó napjáig, ezért is lehetett ott 37 évesen az Európa-bajnokságon, ezért is volt nélkülözhetetlen a 2016-os ferencvárosi bajnokcsapatnak.

Tette ezt úgy, hogy az egy tétmeccs után bukó korábbi szövetségi kapitány, a felcsúti Puskás Akadémiától frissen menesztett Pintér Attila és a közvélemény egy kisebb része már évekkel korábban lemondott róla. Bebizonyította, hogy kár volt temetni.

A mágikus (mentalitású) magyar

Hiába élünk még mindig a legendás Aranycsapatból, azért mindig volt egy-egy játékos, akire fel lehetett húzni egy korszakot. A hatvanas években az egyetlen magyar aranylabdás, Albert Flórián; a hetvenesben Nyilasi Tibor és Törőcsik András, a nyolcvanasban Détári Lajos, a kilencvenesben (az NB I-ben legalábbis meghatározó) Illés Béla és Lipcsei Péter volt a legnagyobb király.

Sokszor elmondták, leírták, hogy a magyar labdarúgás 1986-ban megsemmisült, és azóta is csak keressük a fejünket. Az is elfogadott, hogy Détári volt az utolsó világklasszisunk – hiszen játszott a világválogatottban –, de aki látta Gera Zoltánt karrierje csúcsán, Angliában futballozni, nem biztos, hogy egyetért az állítással.

Gera már az első ferencvárosi éveiben is kiemelkedett a magyar mezőnyből, így nem érte a közvéleményt meglepetésként, hogy 2004-ben a Premier League-be, a West Bromwich Albionba szerződött.

Sokan féltették, amikor kikerült Angliába, azt mondták, túl vékony, gyenge hozzá, a védők el fogják törni. Mégis tudtam, hogy maximálisan meg fogja hálálni a bizalmat

– mondta korábbi csapattársa, Lipcsei Péter, aki hangsúlyozta, nagyon nagy munka van abban, hogy Gera meg tudta állni a helyét, és nem került a süllyesztőbe, mint annyi más magyar tehetség.

Összesen 10 szezont töltött Angliában, hetet Birminghamben, hármat a Fulhamben.

Ma ott tartunk, hogy nincs játékosunk az angol másodosztályban sem, Lengyelországból folyamatosan küldik haza a fiatalokat, a legújabb gócpontnak pedig a kazah első liga tűnik.

Egy veszprémi rendezvényen Gera a gyerekek előtt elmondta, hogy az első angliai mérkőzésén olyan irammal szembesült, hogy már a tizedik percben azon gondolkodott, hogy mennyit kell még kibírnia. Idővel fokozatosan felvette az ott megkövetelt és természetes sebességet, a mentalitást, hiszen az edzéseken is keményen kell küzdeni, hajtani, hogy valaki bekerüljön a csapatba.

Biztos mondták az edzőim, hogy kevesebbet egyénieskedjek, de csak akkor éreztem meg, miről van szó, amikor Angliába kerültem. Rájöttem, hogy ha nem változtatom meg a stílusomat, akkor eltörik a kezemet, lábamat, és mehetek vissza

– nyilatkozta korábban a Nemzeti Sportnak.

Az angoloknál csak Magical Hungarian, azaz Mágikus magyarként hivatkoztak Gerára, aki karrierje legnagyobb sikerét a Fulhammel érte el 2010-ben, amikor a londoni csapattal Európa Liga-döntőt játszott az Atlético Madrid ellen. Nem egy, nem két fontos gólt lőtt odáig a magyar klasszis, hátán cipelte a Premier League-ben is parádézó csapatot. Végül elbukták a finálét, ám a túloldalon ott volt Sergio Agüero és az élete formájában játszó Diego Forlán.

Hiába volt az Európa Liga egyik legnagyobb sztárja abban az évben, Gerának nem volt egyszerű dolga csapaton belül: a labdarúgás (is) kegyetlen biznisz, élet-halál harc folyik a kezdőért, ezt újra meg kellett tanulnia Londonban.

Soha életemben nem találkoztam olyan erős karakterű labdarúgóval, mint Clint Dempsey. Amikor Fulhambe kerültem, nem tudtam, hogy az ő posztjára igazoltak, kijátszottam őt a kezdő csapatból. (…) Olyan agresszív volt, hogy edzéseken az éreztem, nem szeretnék ennek a srácnak a közelébe kerülni, mert letépi a fejem. Az is előfordult, hogy verekedni akart a parkolóban. Addig terrorizált a harcos hozzáállásával, akaratosságával, hogy egy idő után elkezdtem félni, és a kispadon találtam magam

– idézte fel Gera Zoltán.

Csak sikerült megértenie a nemzetközi karrierje első edzésein és utolsó éveiben kapott leckét, hiszen a West Bromban két turnusban összesen 191 meccsen, Fulhamben pedig 120-szor léphetett pályára.

Hajtok, csúszok-mászok, és technikailag is elég látványos a játékom, kevesekben van meg mindkettő. Szeretem a futballt, nagyon szeretem, mondhatom, az életemnek komoly része

– mondta egy korábbi 24.hu-s interjújában.

Nem csak egy remek embert, egy kiváló játékost, hanem egy példaképet is veszít a magyar labdarúgás. Jó hír, hogy ötven év múlva majd elmondhatjuk, hogy láttuk focizni, szaltózni, a portugálokat Lyonban megkínálni Gera Zoltánt, a Mágikus magyart.