Újabb hangzatos nyilatkozatott tett Horváth Ferenc, a Balmazújváros vezetőedzője. Az NB I újonca a Videoton ellen lépett pályára szombaton a Pancho Arénában és Juhász Roland fejesgóljával kapott ki a mérkőzésen. Horváth szerint olyan volt a mérkőzés, mint egy film, csak éppen nem hollywoodi csoda lett belőle.
Ezért biztosan nem büntetnék meg, azonban azzal zárta mondandóját a Balmaz edzője, hogy a térfelük összes pontjáról szabadrúgást ítélt a játékvezető a fehérváriaknak. Ehhez bizonyára lesz egy-két szava a fegyelmi bizottságnak.
Vereségével utolsó helyen áll a tabellán Horváth Ferenc csapata, de hárompontos távolságban van még a nyolcadik Mezőkövesd is. Legközelebb a Vasas ellen bizonyíthat a Balmazújváros.