Lionel Messi kenterbe veri Cristiano Ronaldót

Nézzük csak meg kicsit közelebbről a két játékos első száz gólját a Bajnokok Ligájában.
Kapcsolódó cikkek

Szerda este Lionel Messi varázsolt a Nou Campban. A Barcelona argentin szuperklasszisa két gólt és egy gólpasszt jegyzett a Chelsea ellen, csapata az ő vezérletével nyerte meg 3-0-ra a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóját és jutott tovább a negyeddöntőbe. Messi azon túl, hogy megszerezte élete leggyorsabb gólját (két perc hat másodperc) mérföldkőhöz is ért, ugyanis Cristiano Ronaldo után másodikként százados lett a sorozatban.

De ez neki sokkal gyorsabban összejött, mint a portugálnak.

„Az igazat megvallva nagyszerű pillanat századossá válni egy ilyen nagyszerű sorozatban. Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, de mindent elmond a csapat játékáról, hogy nem kaptunk gólt. Komoly ellenféllel álltunk szemben, ahol több játékos is el tud dönteni egy ilyen párharcot, de aztán a harmadik gólunk után már éreztük: megvan a továbbjutás” – mondta Lionel Messi, akinek a hétvégén született meg a harmadik kisfia.

Az összefoglaló:

Szenzációs. Nagyon, nagyon, nagyon jó játékos. 50 évente egy ilyen születik, mint Messi

áradozott a mérkőzés után Antonio Conte, a Chelsea vezetőedzője az argentinról, megjegyezve, hogy ezt a párharcot egyértelműen Lionel Messi döntötte el, akinek három gólja egy gólpassza volt, azaz a Barca mindegyik góljában benne volt.

„Nem hallottam Conte szavait, csak utólag mondták el és hát mit mondjak, jólesett” – mondta Messi a Mundo Deportivónak.

A Barcelona sorozatban tizenegyedik alkalommal jutott be a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában. A negyeddöntő párosításait majd pénteken délben tartják, három spanyol (Barcelona, Real Madrid, Sevilla), két olasz (AS Roma, Juventus), két angol (Manchester City, Liverpool) és egy német csapat (Bayern München) van még talpon a sorozatban.

Eredmény – Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő, visszavágó

FC Barcelona (spanyol)-Chelsea (angol) 3-0 (2-0)
gól: Messi (3., 63.), Dembélé (20.)

Továbbjutott: az FC Barcelona 4-1-es összesítéssel.

Nyitókép: Joan Valls / NurPhoto