A DVTK felfüggesztette és fegyelmi eljárást indított játékosa ellen

Végleg elmérgesedett a viszony Nono és a Diósgyőr között.

Végleg elmérgesedett a viszony José Antonio Delgado Villar, azaz Nono és a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK között. A spanyol légióst fegyelmi okokra hivatkozva átadólistára tette a klub, mire a játékos az Instagramon írta azt, hogy hazudik róla a klub. Bódog Tamásnak címezte a szavait, aki azt mondta, rengeteg probléma volt a játékossal, ráadásul túlsúllyal is küzdött. Nono az M4 Sportnak nyilatkozva is az mondta, nem mond igazat a vezetőedző,

sőt, azt állította, hogy Bódog megfenyegette őt és Diego Velát, hogy ha nem hosszabbítanak, akkor a második csapathoz száműzi őket.

Ezúttal már nem a szakembertől, hanem a klubtól jött a válasz: felfüggesztetták Nonót és fegyelmi eljárást indítottak ellene. Egyfelől engedély nélkül nyilatkozott a spanyol középpályás (a DVTK labdarúgói a klub beleegyezésével adhatnak interjút), másfelől a Bódog Tamás elleni támadást sem tolerálják.

Bódog Tamás vezetőedzőként a klub értékrendjével, a labdarúgásról alkotott filozófiájával azonosult. Álláspontunk szerint nemcsak jogi, hanem morális szempontból is aggályos a játékos magatartása.

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt