Kós Hubert útja három és fél éves korától az olimpiai aranyig

A párizsi olimpia 200 méteres hátúszásban diadalmaskodó klasszis útját három edző egyengette Magyarországon. Íme a történetük.

Az utolsó fordulóra egy testhossz hátránnyal érkezett, majd óriási hajrát nyitott, így végül magabiztosan nyerte a párizsi olimpia 200 méteres hátúszását Kós Hubert. A 2003. március 21-én született, még mindig csak 21 éves úszó bő 17 év munkájával ért fel pályafutása csúcsára, ebben az időszakban három edző egyengette az útját Magyarországon.

Kós nagyjából három és fél évesen vette az első úszóleckét, tette meg az első kartempókat.

Bármelyik sportágról is legyen szó, minden sportoló életében meghatározóak az első lépések, az, hogy milyen képzést, sportági technikai tudást kap gyermekkorában, mi az az alap, amire építkezni tud a későbbiekben.

Meglehet, miközben két karját albatroszként széttárva, a szemét lecsukva ült másodperceken keresztül magába mélyedve a Paris La Defense Arénában elhelyezett medence kötelén, ez a 17 év pöröghetett végig Kós Hubert agyán.

A kezdet, a siklás a vízen, az első ügyetlen kartempók óta eltelt esztendők sora, a család kitartó támogatása, és minden bizonnyal az a három magyar edző neve is megjelent a fejében, akik a győzelem pillanatáig segítették a pályafutását.

Varga Jennifer / 24.hu

Az első:

Kállay Katalin a nevelőedző, aki olimpiai bajnokunkkal 2006-ban, a Komjádi uszoda tanmedencéjében találkozott.

„Három és fél évesen kaptam meg, nyolc évesen adtam tovább Hubit. Emlékszem, az édesanyja hívott fel azzal, hogy szeretné megtaníttatni úszni a kisfiát, és engem ajánlottak. Kiderült, nem lakunk egymástól messze, de mivel a kis Hubit Nagykovácsiba hordták az amerikai óvodába, csak reggel 6-6.30 között volt alkalmas a családnak az úszásoktatás, hogy időben visszaérjenek.

Gondoltam, mi baj lehet, elvállalom a különórát a Komjádiban, hiszen egész életemben hajnalban keltem, így, ha ők vállalják, hogy hajnali álmából felverik, és Hidegkútról behozzák a kisgyereket, akkor nekem sem eshet nehezemre. Így is lett. Eleinte egyedül foglalkoztam vele a Komi tanmedencéjében. Tündér volt, szófogadóan mindent megcsinált, de meg sem szólalt. Esküszöm, amíg fel nem oldódott, egy szót sem mondott, nem beszélt, így nehezen kommunikáltam vele. De az édesanyja minden edzésre hozta-vitte az első perctől.

Most is van 2-3 csiszolatlan gyémántom, megmutattam őket Selmeci Attilának, tudja, Milák Kristóf korábbi edzőjének, nagyon jó szakember, el volt ájulva tőlük. Higgye el, belőlük is lehetne olimpiai bajnok, de ki tudja, nekik lesz-e ilyen áldozatos szülői hátterük, támogatásuk? Anélkül ez ma már nem megy. No, de kérdezze meg, mit mondtam az édesanyjának, amikor Hubi ötéves volt

– mondta szinte egy szuszra Kállay Katalin, miután gratuláltam neki, mint a párizsi olimpia első magyar aranyérmét szerző sportoló nevelőedzőjének.

Perjámosi Kata – Kós Hubert a harkányi edzőtáborban.

Kállay Katalin a „Mit?” kérdésem után azonnal folytatta:

Hubi óriási tehetség, olimpiai bajnok lesz!

Hívja fel Kittit, az édesanyját, leellenőrizheti. De ne most, mert Hubi pénteken 100 pillangón úszik Párizsban, és ott van az egész család, most is szurkolnak neki. Egyébként Hubi már 5-6 évesen halálra nyerte magát a kis versenyeinken. Aztán a Vasas vízilabda-szakosztályához kerültem, ezért nem tudtam vele tovább foglalkozni. Az édesanyja megkérdezte, kit ajánlok magam helyett. Már akkor is Mogyihoz (Magyarovits Zoltán – a szerk.) küldtem, aki tanítványom volt – tudja, öreg vagyok már –, de akkor még nem tudta válllani, ezért Perjámosi Katát javasoltam a szülőknek.”

A második:

Perjámosi Kata a Jövő SC 10 év alatti úszóival foglalkozott akkoriban. Többek között a londoni olimpiai bajnokunkat, Gyurta Dánielt is edzette éveken át. Hívásunk pillanatában éppen nyári úszótábort tartott.

Perjámosi Kata – Kós Hubert Perjámosi Kata edzőnő bal kezénél (jobbról a 4., az első fehér pólós srác).

„A hatodik hétben vagyunk, éppen a Duna Arénába visszük a gyerekeket, hogy ugráljanak kicsit a toronyból” – szabadkozott az edzőnő a hangzavar miatt, majd így folytatta:

„Hubit csöndes, de határozott gyerekként ismertem meg. 2003-as születésűként egy kifejezetten erős, az ország akkor legerősebb korosztályos gárdájába került. Kőhalmi Kornél volt a legjobb barátja, aki, emlékszem, a 2013-as bajnokságon korosztályos csúcsot úszott. Jó kérdés, miért nem lett Hubi kortásaiból hozzá hasonlóan nemzetközi szintű úszó? Mert Kornél például óriási tehetség volt, legalább akkora, mint Hubi, belőle például lehetett volna, de lusta volt.

Hubi ezzel szemben a nyilvánvaló tehetsége mellett szorgalmas is volt. Nem hiányzott, mindig eljött a harkányi edzőtáborba, ahova 17 éve a mai napig viszem a tanítványaimat. Azon a 2013-as ob-n, miután Hubi leúszta a 200 vegyest, odajött hozzám Darnyi Tamás, és azt mondta: Figyelj Kata, ez a gyerek olimpiai bajnok lesz. Szerintem is – válaszoltam. Mondjuk nem 200 vegyesen lett az, azon csak Európa-bajnok lett, de bejött a jóslat

– mesélte Perjámosi, aki a magyar úszósportban bevált gyakorlat szerint a 10 éves korosztályát egyel feljebb adta, így végül mégiscsak az akkor szintén a Jövő SC-ben dolgozó Magyarovits Zoltánnál kötött ki Kós Hubert.

A harmadik:

Magyarovits 2013 nyarától 2022 decemberéig tervezte és vezényelte tovább újdonsült olimpiai bajnokunk felkészülését, mindaddig, amíg Kós az Arizona Egyetem hallgatója, és Bob Bowman úszója nem lett.

Magyarovits, akinek a Párizsban a 4×200-as váltóval hatodik Ábrahám Minna a jelenlegi legjobb tanítványa, hétfőn érkezett haza az olimpiáról – addig szólt az akkreditációja, függetlenül attól, hogy Ábrahám még csütörtökön és Kós még pénteken is úszott. Így Magyarovits már szintén Budapesten állt rendelkezésünkre.

„Ugyan 2013 nyarán Perjámosi Katától került fel hozzám, de sokkal régebbre nyúlik a kapcsolatunk. Hubit, ugye, Kállay Kati néni tanította meg úszni a Komjádiban, ahol mi is edzettünk. A Jövő SC-ben is voltak egészen fiatal, 4-5 éves kezdők. Egyszer arról beszélgettünk Kati nénivel, hogy a relatív monoton úszóedzések közé miként lehetne kis változatosságot csempészni, ezzel „szívet adni” a gyerekeknek. Kitaláltuk, hogy a Komjádiban csinálunk nekik egy versenyt, a 25-ös medencében hasonló körülményeket teremtve, mintha nagy, komoly úszók lennének már. Már ekkor Kós Hubertnek hívták a győztest. A történet fontos része, hogy ezen a 2007-es versenyen én adtam át neki a díjakat (lásd fent a képen – a szerk.). Miután hat évvel később a 10 éves Hubi felkerült a csoportomba, az édesanyja elmesélte, hogy közvetlenül a díjátadás után kijelentette: »Anya, én ennél az edzőbácsinál szeretnék úszni!«

Ki gondolta volna 2007-ben, hogy az a kis négyéves srác, akinek a nyakába akasztottam az aranyat és a kezébe nyomtam a tábla Milka-csokit, 17 évvel később olimpiai aranyérmes lesz?

– elevenítette fel Magyarovits az első találkozását Kós Huberttel.

Varga Jennifer / 24.hu – Kós Hubert a FINA Vizes Világbajnokságon 2022. június 18-án a Duna Arénában.

„2013 óta irányítottam a felkészülését. Azt az iskolát képviselem, miszerint kiskorban kell megalapozni a technikai tudást. Ezért tízéves kora után sem hajtottam, helyette rengeteget foglalkoztunk az egyes úszásnemek stílusának precíz elsajátításával. Hiszen lehetsz te gyors, erős, de akinek nem elég csiszolt a technikája, az szinte pótolhatatlan hátrányba kerül a későbbiekben. 14–15 éves korig ezért nem is specializáltam sem Hubit, sem más tanítványomat egyetlen úszásnemre. Addig nálam mindenki vegyesúszó. Talán a mellúszás volt az egyetlen gyengébb száma, de az sem ment rosszul neki. 14–15 éves korában akadt olyan országos bajnokság, amelyen megnyerte mind a két pillangót, mind a két hátat, mind a két mellet, mind a két vegyest, és még 1500 gyorson is megelőzte a vele egyívású Betlehem Dávidot.

Márpedig a magyar úszás történetében rajta kívül olyan versenyző még nem akadt, aki a vegyessel együtt mind az öt úszásnemben korosztályos bajnoki aranyat nyert

– elevenítette fel Magyarovits a korábban vele készített nagyinterjúnkban is elhangzó kezdeteket.

A kiváló úszóedző ezek után részletes betekintést engedett abba, hogy a 200 méteres hátúszás csütörtöki olimpiai döntőjében hogyan volt képes korábbi tanítványa egy testhossznyi, egymásodperces hátrányt ledolgozni az utolsó 50 méteren, mi a szakmai titka az olimpiai bajnoki címének?

Ezt az írást itt olvashatja:

Kapcsolódó
Mi volt Kós Hubert győzelmének titka?
Magyarovits Zoltánt, a Kós Hubertet kilenc éven át felkészítő úszóedzőt faggattuk.