A szlovák szervezőbizottság elnökétől megjelent egy kritikus nyilatkozat a helyi sajtóban, azonban az ottani szervezők egy nappal később hivatalos közleményt adtak ki az ügyben.
Amíg Szlovákiában a 25 százalékos kapacitásának is örülnek, addig a férfi kézilabda Európa-bajnokság helyi szervezőbizottságának elnöke, Martin Simonides szerint a magyarországi mérkőzések zsúfolt lelátói nagyobb kockázatot jelentenek a koronavírus szempontjából.
A nézők részvétele sokáig kérdéses volt, végül nem sokkal az Eb kezdete előtt megengedték, hogy negyedház legyen: ez a pozsonyi meccseken 2513, a kassai összecsapásokon 2086 néző lehet jelen.
„Az utolsó pillanatig vártuk az információkat, ezúton is szeretnénk köszönetet mondani az illetékeseknek és a szlovák kormánynak, hogy lehetővé tették a 25 százalékot” – mondta Simonides a TASR-nak.
A sportvezető nagyobb kockázatúnak tartja a magyarországi telt házas mérkőzéseket, főleg, hogy a fotók és videofelvételek tanúsága szerint nem mindenki törekedett a biztonságra.
„Az tény, hogy a vírus itt van, ezért mindent meg kell tennünk, hogy megvédjük magunkat. A budapesti meccsek első napján 22 ezer néző volt, akik még maszkot se mindig használtak. Ott sokkal nagyobb baj van, mint nálunk. Mi törődünk a játékosok és a nézők biztonságával, mindent megteszünk ennek érdekében.
A vírus terjedését nem lehet teljesen megakadályozni, azonban nálunk mindenkin volt maszk, ha valaki letette, a biztonságiak azonnal figyelmeztették.
Frissítünk!
A férfi kézilabda Európa-bajnokság szlovák szervezői bizottsága szombaton hivatalos közleményt adott ki, amelyben cáfolja, hogy kritikával illette volna a magyarországi szervezést.
„Január 15-én a szlovákiai médiában a Férfi Kézilabda Európa-bajnokság szlovák szervezőinek tulajdonított mondatok jelentek meg a torna magyarországi szervezésével kapcsolatban, amelyek azonban nem igazak, nem hangzott el a szlovák Szervező Bizottság egyik tagjától sem olyan mondat, megjegyzés, amely erre utalást tett volna. A két szervező bizottság a kezdetektől közösen, nagy együttműködésben dolgozik az Európa-bajnokság sikeréért, a szlovákiai szervezők az elmúlt hónapokban és az Eb ideje alatt is számos segítséget kaptak a magyar féltől” – közölte a Szlovák Szervező Bizottság.