Magyar idő szerint hétfőn hajnalban szerezte meg története második Super Bowlját a Tampa Bay Buccaneers, amely 31-9-re lemosta a címvédő Kansas City Chiefst az NFL nagydöntőjében.
A meccs egyik főszereplője Tom Brady volt, aki három touchdown-passzt osztott ki, ebből kettőt korábbi New England-i csapattársának, Rob Gronkowskinak. Nem csoda, hogy az irányító hatalmas ünneplést csapott, de tőle szokatlan módon iszonyatosan szétcsapta magát ünneplés közben. Csütörtökön már napvilágot látott egy felvétel, ahogy a tengeren a trófeával passzolgat egyik hajóról a másikra az ünneplő társakkal.
Amikor partra szálltak a tivornyázó amerikaifocisok, akkor viszont már látszott Bradyn, hogy totál részeg, úgy kellett támogatni, hogy egyáltalán sétálni tudjon.
Egyébként Brady is megosztotta a tweetet, sőt azt is hozzátette, hogy avokádós tequila okozta nála a filmaszakadást.