A dél-afrikai Brad Binder életében először nyert futamot a MotoGP-ben vasárnap, a sorozat brnói Cseh Nagydíján.
A 24 éves motoros 2011-ben mutatkozott be a Moto3-ban, amelyben 2016-ban világbajnok lett, majd a Moto2-ben 2018-ban harmadik, tavaly pedig második lett az idény végén. Idén azonban már a legjobbak között szerepel és nem is vesztegette az idejént
A KTM versenyzője a vasárnapi, brnói futamon kilenc körrel a vége előtt állt az élre Franco Morbidelli megelőzésével, és mivel sikerült megőriznie a vezetést, élete harmadik MotoGP-versenyén máris megszerezte első diadalát.
Az első rajthelyről indult Johann Zarco harmadik, a pontversenyben élen álló Fabio Quartararo pedig hetedik lett. A címvédő, az elitkategóriában hatszoros világbajnok spanyol Marc Márquez továbbra is felkartörés után gyógyul, ezért nem versenyzett, ahogyan a sípcsonttörés miatt hiányzó Francesco Bagnaia sem.
Kiemelt kép: Mirco Lazzari gp/Getty Images