Röviden reagált a kerékpáros Lengyel Körverseny első szakaszának befutóján hatalmas bukás okozó bringás, Dylan Groenewegen.
A Jumbo-Visma versenyzője hatalmas sebességgel robogott a célvonal felé számos vetélytársával együtt. Az utolsó lejtőn Fabio Jakobsen megpróbálta jobbról megelőzni a hollandot, aki viszont nem hagyta magát, ám ellenfelét a pályán kívülre lökte. Groenewegent a zsűri utólag kizárta, a nemzetközi szövetség pedig a honlapján azt írta, elfogadhatatlan az eset, és vizsgálatot indít.
A szerdai baleset óta először szólalt meg Groenewegen, Twitter-oldalán közölte, hogy azóta is csak a versenytársa jár a fejében.
Győlölöm, ami tegnap történt. Képtelen vagyok szavakat találni arra, mennyire sajnálom Fabiót és a többieket, akik elestek. Most csak Fabio felépülése a fontos, másra sem tudok gondolni
– írta a holland.
Jakobsennek átszakadt a szájpadlása és intubálni kellett, de ami biztató hír, hogy az állapota stabil, sőt átesett egy öt és fél órás arcműtéten is. A tervek szerint csütörtökön fogják felébreszteni a mesterséges kómából.
Kiemelt kép: Jeff PACHOUD / AFP