Azon után, hogy dán TV2 szakértője, Trine Nielsen elkészítette a szubjektív 25-ös ranglistáját a legjobb női kézilabdázókat illetően, megtette ezt kollégája, Bent Nyegaard a férfiaknál is.
Legalábbis a dánok korábbi olimpiai és Európa-bajnok jobbátlövője szerint.
A korábban edzőként is dolgozó szakember az utóbbi két világverseny, a nemzetközi kupa- és a bajnoki szereplések figyelembe vételével állított fel rangsort.
Zavarban is voltam először, amikor rájöttem mennyi kiváló férfikézilabdázó van a földön
A 25-ös listán – a nőivel ellentétben – akad magyar játékos, Bánhidi Bence a 24. helyre került. „A Szeged fejlődésében közrejátszott a 204 cm magas, 110 kg súlyú játékos javuló teljesítménye, mind védekezésben, mind támadásban” – írta róla a szakértő.
Az NB I-et még egy játékos képviseli, a Telekom Veszprém dán irányító-átlövője, Rasmus Lauge.