Shane Tusup Magyarországon folytathatja munkáját

Miután Ilaria Cusinato otthagyta, semmi sem köti már Olaszországhoz az úszóedzőt.
Kapcsolódó cikkek

Miután Shane Tusup elküldte Földházi Dávidot, Ilaria Cusinato pedig önmaga döntött úgy, nem folytatja a közös munkát, minden bizonnyal az amerikai úszóedzőnek is távoznia kell Olaszországból, hiszen így semmi és senki sem köti már oda.

Otthagyta Tusupot a Hosszú riválisának tartott úszónő
Megfogyatkozott az amerikai edző csapata, Földházi Dávidot Tusup rakta ki a nem megfelelő hozzáállása miatt.

Tusup augusztusban azért költözött Európába az Egyesült Államokból, hogy felkészítse Cusinatót a jövő évi tokiói olimpiára. A sportoló döntése azonban egyértelművé tette, Tusupnak nincs miért maradnia, hiszen eddig sem kapott támogatást a helyi úszószövetségtől, saját zsebből kényszerült házat, edzőtermet és medencét bérelni.

Az úszóelnök nem engedné Tusupot a magyar edzők közelébe
Wladár Sándort meglepte, hogy az amerikai edző hirtelen előtte termett és sok sikert kívánt neki.

A Blikk úgy tudja, a szakember Magyarországon folytatja a munkát Szilágyi Liliánával, Bujdosó Zsomborral és a lengyel Wojciech Wojdakkal.

A csapat az elmúlt napokban az FTC uszodájában és a Csillaghegyi Strandfürdőben talált átmeneti otthonra – önköltségen.

Tusup új szerelmének köszönheti, hogy visszatért az úszáshoz
Courtney Brewer nem volt jó úszó, de gyerekként megtanulta, hogyan kell nem megfulladni.

Kiemelt fotó: Facebook