11 órán át műtötték a Makaói Nagydíjon megsérült versenyzőlányt

Egy-két hétig még biztosan a makaói kórházban kell maradnia.
Kapcsolódó cikkek

Egy-két hétig még biztosan a kórházban marad megfigyelésre a 17 éves Sophia Flörsch, aki a vasárnapi Forma-3-as Makaói Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett. A fiatal pilóta hetes nyakcsigolyája eltört, ezért hétfőn meg kellett operálni, a makaói kórház orvosai pedig kedden azt közölték, hogy a versenyző a következő 7-14 napban még nem hagyhatja el az intézményt.

Flörsch az Instagramon üzent a szurkolóknak, ebben amellett, hogy mindenkinek köszönetet mondott azt is leírta, hogy 11 órán át tartott a műtéte. Orvosai szerint nem áll fent bénulás veszélye.

A 18. születésnapját december 1-jén ünneplő versenyző a Forma-3-asok évzáró, makaói viadalán egy hosszú egyenesben, több mint 250 kilométer/órás sebességnél ütközött az egyik riválisának, autója a levegőbe emelkedett és lassulás nélkül kirepült a pályáról, nekicsapódva a kerítésnek és egy épületnek. A balesetben további négy ember sérült meg.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálatot indított. A szerencsétlenség okai egyelőre még tisztázatlanok, de Jean Todt, az FIA elnöke azt mondta, a vizsgálat lezárása után „levonják a következtetéseket, és meghozzák a szükséges döntéseket”.

Nyitókép: Tony Wong / Apple Daily / AFP