Az állatkerti ragadózókat úgy szokás etetni, hogy ne lustuljanak el teljesen, hogy valamennyire azért meg kelljen küzdeniük az élelemért. A hollandiai Dierenrijk állatkertben például, az oroszlánoknak egy műanyag hordót kell szétmarcangolniuk a húsért. Az egyik hétvégi etetésen egy mohó hím túl gyorsan akart jóllakni: a fejét egy szűk nyíláson keresztül dugta a hordóba, és csapdába ejtette magát. Társai – valószínűleg az éhség, és nem a baráti együttérzés miatt – próbálnak neki segíteni, de hiába. A pánikba esett oroszlán rohangálni kezdett. A látogatók legnagyobb örömére, akik harsány kárörvendéssel filmezték a jelenetet. Egészen addig, amíg a ragadozó végül feladta a harcot a szabadulásért, inkább a leheveredett a fején a hordóval. A Daily Mail azt írja, hogy egy szemtanú elmondta: a gondozók természetesen hamar kiszabadították a mohó állatot, aki szerencsére nem sérült meg.