Még meg sem jelent, máris az eladási lista élén Boris Johnson könyve

Némiképp összefügghet azzal, hogy jelenleg féláron adják, és a kommandósok által kis híján megtámadott vakcinaraktárról is ír benne a volt miniszterelnök.

Még meg sem jelent, máris az eladási listák élére ugrott Boris Johnson új könyve, az Unleashed (Elszabadult). A egykori brit miniszterelnök politikai karrierjéről vall benne, végigköveti polgármesteri, külügyminiszteri és miniszterelöki időszakát is. A kötet jövő héten jelenik meg, az Amazon listáján viszont már most az élen áll a legkeresettebb könyvek közt, olyan sikerszerzőket szorítva hátrébb, mint Sally Rooney vagy Richard Osman legújabb könyve.

A Guardian megjegyzi, hogy a komoly érdeklődéshez az is hozzátehet, hogy az eredetileg 30 fontért kínált könyv az Amazonon most féláron, 15 fontért érhető el. Emellett nagy hírverést csináltak a könyvnek az eddig csepegtetett, esetenként hajmeresztőnek tűnő történetek a volt miniszterelnök tollából:

Johnsonnak egyébként nem ez az első könyve, még polgármesterként, 2014-ben jelentette meg a politikai példaképéről szóló The Churchill Factort, egy évvel később pedig William Shakespeare-ről kezdett írni, ám azt félretette, amikor külügyminiszter lett, a könyvet azóta sem fejezte be.