A Joker: Kétszemélyes téboly messze nem olyan rossz, mint a híre

Előfordul néha, különösen filmfesztiválokon, hogy a kritikusok, ezek a máskülönben gyanús és lenézett alakok – „a kritikus halmazállapota szilárd, tapintása ragadós (különösen a zsebek és a tenyér tájékán)”, írta róluk a Pesti Mozi már 1912-ben –, szóval ezek a kellemetlen emberek képesek elintézni egy filmet. Kedves példánk egy Sean Penn-rendezés, a Last Face Javier Bardemmel és Charlize Theronnal, amelyet olyan egyöntetűen lehúztak a tudósítók a 2016-os cannes-i fesztiválon, hogy csak több mint egy évvel később, szánalomból forgalmazták, és nyom nélkül tűnt el a süllyesztőben.

Mindez úgy jön a Joker: Kétszemélyes tébolyhoz, hogy az idei velencei fesztiválon ezt a Batman-mondakörhöz nagyon lazán kapcsolódó filmet is masszív gyűlölethullám mosta el. Persze, lévén komoly hollywoodi produkció, nem történhet meg vele, hogy az elégedetlen kritikusok képesek eltüntetni, de ők mindent megtettek érte. Ami már csak azért is furcsa, mert öt éve az első részt pajzsra emelte a velencei fesztiválközönség és a zsűri: fődíjjal tüntették ki, megalapozva a Joker értelmezését a korszellem hű lenyomataként.

Úgy tűnik, így bánik a világ ezekkel a szomorú bohócokkal. Egyszer fent, aztán lent.

Joker közben ugyanaz maradt: a paranoid kényszerképzetek gyötörte, személyiségzavaros, magában motyogó bolond a szemközti házból, akit évek óta eredménytelenül próbálnak kilakoltatni viszolygó szomszédai.

Klinikai eset, ezért az új film elején éppen a helyére került, az Arkham Elmegyógyintézetbe. Ott várja meg a pszichiátriai szakvéleményt, mielőtt elkezdődhetne a bírósági tárgyalása, merthogy a vád szerint megölt öt embert. „Valójában hatot – súgja új ismerősének cigarettázás közben –, mert anyámat is megöltem.”

Joker egy Lee-ként bemutatkozó nővel bizalmaskodik így, aki rajong érte. Szerinte Joker igazi hős, aki példát mutatott a társadalomnak, amikor élő adásban agyonlőtt egy műsorvezetőt. Ha az Arthur Fleck nevű vádlott az ügyvédjére hallgat, beszámíthatatlanságra hivatkozik és megtagadja Jokert. Ha viszont Lee szirénhangjára és a bíróság épülete előtt Jokert ünneplő tömegre figyel, végképp átlényegül a gyilkos bohóccá.

Vagyis a Joker: Kétszemélyes téboly tétje, hogy a főhős személyisége mely oldala mellett köteleződik el. Ennek megfelelően a történet jelentős részben Joker fejében játszódik.

Ez már önmagában bátrabb alkotói döntés, mint bármi az előzményből, amely takarosan, didaktikusan felépített és Taxisofőr-árnyalatban vörösesbarnára színezett tanmeseként maradt meg az emlékezetünkben arról, miféle beteg társadalom szüli az őrülteket. Társadalmi szinten, a külvilágról az ismét Todd Phillips rendezésében készült Kétszemélyes téboly semmi újat nem mond. Sőt, voltaképpen ugyanazokat a beszélgetéseket folytatják le a szerencsétlen Arthur feje fölött, mint az első részben. (Joaquin Phoenix megint úgy mered maga elé, mint aki végképp elveszett kínzó gondolatai erdejében. Ebben utánozhatatlan, tavaly is remekül csinálta az Amitől félünk főszerepében.)

Odabent, Joker fejében viszont szüntelenül folyik a dáridó. A Kétszemélyes téboly a musical műfajával ötvözi a sötét szatírát, ami abban nyilvánul meg, hogy, amikor nem Hildur Guðnadóttir komor kísérőzenéje szól, a főhős és új barátnője a klasszikus hollywoodi korszak musicalslágereivel szórakoztatják egymást. Olyasmikkel, mint a That’s Entertainment A zenevonatból. A betétdalokon nem gondolkodhatott túl sokat a rendező és a zenei szerkesztő, legalábbis újrahasznosítanak néhány unásig ismert táncdalt is, amiket már reklámokba is ciki lenne betenni.

Ilyenkor jön kapóra, hogy Phoenix mellett-helyett a dalokat Lady Gaga adja elő, aki valóban a mai amerikai szórakoztatóipar jolly jokere: nagyszerű énekesnő, elég jó színész és kivételes jelenség. A Batman-rajongók, akik máskülönben nagyítóval kereshetik itt a képregényes párhuzamokat, jól tudják, hogy Lady Gaga karaktere, Harley Quinn az eredeti történetekben Joker arája, segítőtársa és örök áldozata. Mint oly sokan a férfitekintetnek régóta alávetett női figurák közül, az utóbbi években ő is feminista átértelmezések alanyává formálódott úgy képregényekben, mint a moziban, ezúttal viszont nem emelkedik főhősszerepbe. Feltűnései többnyire megmaradnak Joker agyszüleményeinek.

A maga módján az egy helyben toporgó cselekmény ugyanazt mutatja, mint a zenés betétek és a filmet nyitó, a Bolondos Dallamok modorában készült, rövid rajzfilm: hogy Phillips és alkotótársai itt közel sem a fősodorbeli szórakoztatásra esküdtek fel.

Végképp nem a szuperhősfilmek megszokott közönségének kiszolgálására, bár igaz, hogy a klasszikus vonalvezetésű szuperhősfilmektől az előzmény is olyan messzire volt, mint Joker a kormányablakban átvehető erkölcsi bizonyítványától. Ettől még ez a szomorú, reménytelen és nyomasztó film nem emelkedik maradandó remekművé, de készítőinek bátorsága, a kudarc ilyen tiszta provokációja méltó a megbecsülésünkre.

Joker: Kétszemélyes téboly (Joker: Folie à Deux), 2024, 138 perc. 24.hu: 7,5/10.