Tucatnyi társa után nemrég eltűnt a szigetmonostori Horányi csárda már tizenéve is bálványfákkal benőtt épülete – írja Dunai szigetek nevű oldalán Szávoszt-Vass Dániel.
A szerző idén április 27-én készített fotóin már jól látszik, hogy a jórészt téglából épült falakból méretes terméskövek, illetve olyan épületelemek hullottak ki, amik korábban nyilvánvalóan más épületek részei lehettek.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="774" width="640" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A rövid cikk szerint
a révre várakozó autósoknak már nem tűnik fel a romba kényszerített csárda helyén álló sittkupac, megy mindenki a dolgára, mint ahogy az sem tűnt fel, hogy az idejét múlt vendéglőt felváltó “modern” hajógyárat évtizedek alatt hogyan verte fel a gaz, hogyan lett a […] teraszból egy balkáni szeméttelep. […] A téglának gyanított falakból masszív terméskövek omlottak ki, és nem sokat tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy ezek a sokszor megsétáltatott sziklák már épületeket alkottak Ulcisia Castrában, aztán itt, a közeli ártéri erdőbe telepített kikötőerődben, majd átcipelték őket a falunak is nevet adó monostorba, s aztán újra vissza a csárdába, hogy a kétezer éven keresztül építőanyagként szolgáló anyagot haszontalan sitté alakítsák át.
Az 1767-ben, azaz kétszázötvenhét évvel ezelőtt már biztosan működő hely (ennek történetéről hosszasan itt lehet olvasni) utolsó pillanatai, illetve az ingatlanon ma emelkedő jókora sitthalom képei a bontásról beszámoló bejegyzésben lapozhatók végig, ebben a galériában pedig négy, a XX. század első felében készült képeslapon láthatjuk az egykori arcát: