Itt a Borbély Alexandra főszereplésével készült szlovák háborús dráma, a The Hungarian Dressmaker előzetese

A második világháború legsötétebb időszakában, a magyar-szlovák határnál játszódó filmnek Karlovy Varyban volt a világpremierje.

A Karlovy Vary-i Filmfesztiválon néhány nappal ezelőtt bemutatkozott Iveta Grofova filmje, a The Hungarian Dressmaker (= A magyar varrónő), aminek címszerepére a rendezőnő Borbély Alexandrát választotta ki.

A munka versenybe szállt a fesztivál fődíját jelentő Kristály Glóbuszért, az idén Reisz Gábort is soraiban tudó zsűri azonban nem ezt, hanem egy festőnőről szóló brit filmet talált a legjobbnak.

A részben magyar stábbal – hazai producere a campfilmes Gergő Marcell és László Sára voltak – született filmnek a bemutatóval szinte egyidőben az előzetese is publikussá vált, amiben több mint másfél perces bepillantást kapunk a második világháború idején, a magyar határ közelében játszódó történetbe:

A film középpontjában egy zsidó szabónak dolgozó özvegy, Marika áll, aki a Variety írása szerint előbb munkanélkülivé válik, majd rövidesen ráébred, hogy a házában egy zsidó fiú bújkál – ez pedig nyilvánvalóan mindkettejük számára életveszélyes helyzetet jelent.