Az SZFE új rektora szerint az előző vezetésnek az egyoldalú világnézeti nevelés volt fontos

Rátóti Zoltán szerint jobboldali művészként ezért nem kaphatott eddig tanárként lehetőséget az egyetemen.

Szívesen tanított volna az SZFE-n, de nem kérték fel – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új rektora. Rátóti Zoltán szerint ennek oka, hogy az egyetem előző vezetésének az egyoldalú világnézeti nevelés volt fontos, ebből fakadóan úgy véli, hogy a jobboldalhoz köthető művészek nem kaptak tanári pozíciókat.

A rektor egyedüli pályázóként hétfőn vette át megbízását Áder János köztársasági elnöktől. Úgy véli, hogy „az SZFE-botrányban megnyilvánuló hallgatók komoly előnevelésben részesültek, mindegyikük a kormányt és a kormány politikáját támadta. Ezt a befolyásolást nem tartom megfelelőnek. Az egészséges kezdeményezésekre, értékekre nyitottnak kell lenni” – mondta.

Hangsúlyozta, hogy az egyetemen nincs szükség irányított világnézeti nevelésre a szakmai oktatás mellett, inkább példamutatásra kell törekedni, aminek nevelő hatása lehet.

„Végeredményben pedig a diákok akarjanak példaképekké válni, mint saját korában Sinkovits Imre, Bessenyei Ferenc vagy Ruttkai Éva volt” – mondta. Kifejtette, Szarvas Józseffel vállaltan hangoztatják, hogy Horvai István – az ő osztályában végzett Rátóti a nyolcvanas években – és Kapás Dezső szellemi hagyatékát igyekszenek tovább vinni, ami figyelmet és bizalmat jelent. “Erre lehet felépíteni az egyetem szellemiségét. Ne feledjük, itt személyes, személyre szabott oktatás folyik, annyi tanár jut egy-egy diákra. Az oktatók pedig aktív, sikeres művészek” – mondta. A rektor szerint az egyetem továbbra is népszerű, nimbuszát nem tépázta meg a botrány, többszörös túljelentkezésre számítanak.

Az interjúból nem maradt ki Gyurcsány Ferenc neve sem, Rátóti szerint

a gyurcsányi elhíresült mondatok óta sajnos a szakmánkban nem egymást ambicio­náló művészi vetélytársak vagyunk, hanem politikai ellenfelekké váltunk.