A művészet lényege, hogy az emberekből hatást váltson ki, vagy épp gondolkodásra bírja őket – távolról sem mindegy azonban, hogy ezt hogyan teszi.
A világot az elmúlt évtizedekben elárasztották a szörnyű szobrok, amiket művészeti értékük teljes hiánya, túlzott méretük, vagy épp teljesen megmagyarázhatatlan jellemzőik miatt csak kevesen fogadnak el – tökéletes példa erre a pákozdi Miskahuszár, Erzsébet királyné a fővárosi Madách térre állított alakja, vagy épp a gólemmé változott Munkácsy –, a probléma azonban nem sem csak a magyar köztereken, de a világ számos országában, így a Békés megyénél alig nagyobb Cipruson is, ahol néhány héttel ezelőtt felállították
A csodálatos nevű falu, a burgonyatermesztéséről ismert Xylofagou vezetőinek fejéből néhány hónappal ezelőtt kipattant ötlet végül október eleján vált valósággá: az üveggyapotból készült, közel öt méter magas gumó egyben a környéken honos hosszúkás faj, a spunta előtt is emléket akart állítani, ehelyett sokak szerint azonban csak némi korhatáros tartalmat sikerült előállítani.
A település polgármestere, George Tasou szerint Xylofagou a hosszú múltra visszatekintő burgonyatermesztésnek köszönheti, hogy tízezres közösséggé váljon, és egyáltalán nem zavarja, hogy az interneten mindenki velük viccelődik, hiszen
Tasou a Cyprus Mail kérdésére hozzátette:
A témában ciprus brit nagykövete, Euripidesz Evriviadesz is megnyilvánult, egy pillanatra sem komolyan véve a falusiak célját:
Nem, ez nem az ősi péniszkultuszra, az antik kor egyik gyakran feltűnő szimbólumára való emlékezés, hanem egy ciprusi szobor, amit Xylofagou-ban állítottak fel. Más országoknak is vannak azonnal felismerhető emlékművei – most már nekünk is. #Hihetetlen
– mondta.
A falu vezetése emellett egy krumplimúzeum alapításán is gondolkodik, sőt, 2022-ben a legnagyobb adag sültkrumpli Guinness-rekordját is meg akarják dönteni:
amihez talán a világ legnagyobb olajsütőjére is szükségük lesz.